Sziasztok!
Ezúttal egy kéréssel fordulnék hozzátok! Nemrégiben jelentkeztem a Dreams come true oldalon egy blogversenyre, ahol a kedvenc női karakter kategóriában jelöltem Cassie-t :) Az eredményt azonban nem az oldal szerkesztői hanem a közönség hozza, így arra kérnélek titeket, ha kedvelitek, nyomjatok egy szavazatot :)
A link, amelyen szavazni lehet:
http://helpinthedesign.blogspot.hu/
Köszönöm szépen mindenkinek, aki nyom egy szavazatot :)
Ölel titeket:
Raquel
2015. július 25., szombat
2015. június 20., szombat
2. évad 10. rész - A kocsiút
Sziasztok!
Nos, itt is lenne az új rész, remélem tetszeni fog és nem találjátok unalmasnak, vagy ilyenek. Természetesen kritikát, észrevételt szívesen fogadok, írjatok nyugodtan, örülnék a visszajelzésnek. Nem is gyarapítom tovább a szót, hisz amit akartam azt az előző posztomban már olvashatjátok!
Remélem mindenkinek jól telnek a nyári szünet első napjai!
Ölel titeket:
A fájdalom
ezer tüskeként hatolt minden egyes tagomba. Úgy éreztem magam, mint akin vagy
ezer busz hajtott át, és amilyen kaotikus volt jelenleg az életem, azon sem
lepődtem volna meg, ha valóban ez lenne az igazság. Lassan kezdtem el érzékelni
a fájdalmon túli világot, az első, ami feltűnt, hogy rémesen kényelmetlen
testhelyzetben vagyok. Megpróbáltam kinyújtani a lábamat, azonban pár
centiméter után egy erős akadályba ütköztem, ami nem akart engedni erőlködésemnek.
A következő a jobb karom volt, amin szó szerint rajta feküdtem, így a
zsibbadástól még csak nem is nagyon érzékeltem benne fájdalmat... Sőt igazából
semmit. Éppen kezdtem volna el megfordulni, amikor...
- A
helyedben nem nagyon mozognék - a lágy női hang, áramütésként ért. Nem volt
nyugodt, sőt remegett az idegességtől, azonban akkor is az övé volt. Ami azt
jelentette, hogy jól van, vagy legalábbis életben.
- Cassie -
suttogtam, kiszáradt számmal jelenleg nem voltam képes többre.
- Meg kéne
állnunk, hogy megnézzük rendben van-e - Cassie nem hozzám beszélt, ez teljesen
nyilvánvalóvá vált. Mély lélegzetet vettem, elhatároztam, hogy kinyitom a
szemeimet, csak hogy láthassam ki lesz az a szerencsétlen, akinek a fejét
nemsokára leüvöltik.
Szemhéjaimat
lassan kezdtem el megemelni, de szinte azonnal be is csuktam. A hatalmas fény
egyértelműen sértette a retinámat. Félrefordítottam a fejemet, hogy egy
árnyékosabb részen próbálkozzam újra.
Egy
kocsiban feküdtem, egészen pontosan a hátsó ülésén. A fejem mögé egy pulcsi
volt bepasszírozva, míg testemet egy pokróc takarta. Kíváncsian lestem be alá,
hátha felfedezem, mi okozza ezt a pokoli fájdalmat, ami szinte az
elviselhetetlenség határát súrolja. Fekete pólóm alját felhúzva választ is
kaptam kérdésemre, mellkasom és hasam szinte minden szegletét zúzódások és
sebek fedték, melyeknek csak egy része volt ellátva. Gondolom úgy voltak vele,
hogy csak azokkal foglalkoznak, amik nagyobb galibát okozhatnak. Nagyot
sóhajtva ejtettem ismét magamra a szövetet. Nyilván nem hagyják, hogy
meghaljak, igaz? Akkor meg miért is kéne aggódnom? Belső monológomon elnevettem
magam, amit rögtön meg is bántam, kínomban az oldalamra tapasztottam a kezemet,
nem mintha az sokat segített volna.
- Mi olyan
mulatságos, selyemfiú? - pillantott hátra egy alak, akit még életemben nem
láttam, nyilván egy nem kívánatos útitársunk. Fekete haja volt, melyet oldalt
felnyírt a tetején hosszabban hagyott. Leplezetlen kárörömmel nevetett rám,
láttatni engedve ezzel aranyfogait, melyek fél fogsorát kitették. Hawaii mintás
ingjében és kétujjnyi vastag fukszaiban méltán nevezhetett volna a legnagyobb
helyi suttyó címért.
- Ne nevezd
őt, így - csattant fel mellette Cass. Nem láttam az arcát, de el tudtam
képzelni, ahogy kék szemeit idegesen összehúzza, öldöklő tekintetét, pedig
áldozatára szegezi. Vállai megfeszültek nem sokkal előttem, és még ebben a
lehetetlen helyzetben is késztetést éreztem, hogy megsimogassam lágy bőrét.
- Úgy
nevezem, ahogy akarom, szépségem - felelte vigyorogva, majd kezét tolakodóan
Cassie combjára helyezte. A lány rögtön a fékre lépett, majd félrehúzta a
kormányt, aminek hatalmas dudálás és portugál szitkozódás lett a végeredménye.
-
Tisztázzunk néhány dolgot - Cassie csak akkor engedte ki indulatait, amikor már
biztonságban álltunk az út szélén. Útitársunk összehúzott, dühös szemekkel
nézett vissza rá, azonban Cass pár másodperccel ezelőtti akrobata mutatványa
meggyőzte őt arról, hogy csendben kéne végighallgatnia a lányt - Nem tudom,
hogy ki vagy és nem is érdekel. Ha engem kérdezel, te lehetsz Rodrigo
legidegesítőbb embere, akit csak azért küldött ide, hogy ne az ő idegein
ugrálj. Mindenesettre remek lenne, ha innentől egészen az út végéig befognád a
pofádat, hogy a vezetésre tudjak koncentrálni és az a pár kiló kokain, ami az
autón található sikeresen eljusson a gazdájához.
A pasi csak
bólintott, majd egy utolsó öldöklő tekintet után, várakozva nézett ki az
ablakon.
- Remek.
Mellesleg, ha még egyszer csupáncsak egy ujjal is hozzám érsz, tuti, hogy
eltöröm a kezedet.
- Akkor én
meg lepuffantalak, te hülye kurva - hallottuk a morgást, de erre már nem
érkezett replika, hisz mindannyian tudtuk, hogy Rodrigo meg őt lőné le, ha
Cassie-nek bármi baja esne. De legalább a következő pár órányi utat csenden
tehettük meg.
Ezalatt az
idő alatt volt időm gondolkodni. Nem egészen tudtam még összerakni, mi is
történik körülöttem, de azt már tudtam, hogy egy nagy adag kokain van elrejtve
a kocsiban. Ezek szerint csempészünk. No, de hova?
Óvatosan
lestem ki az autó ablakán, mert bár ha Cassie-t nem is, engem lepuffanthat ez
az idióta, Rodrigo egy parányi könnycseppet sem ejtene értem. Azonban a táj nem
sokat segített. Egy teljesen átlagos autópályán haladtunk, ami szinte bármelyik
országban lehetett, az oldalt húzódó főleg betonból készült falak pedig
megakadályoztak, hogy legalább a növényzetet megvizsgáljam.
Már erősen
sötétedett, amikor "idegenvezetőnk" újra megszólalt, igaz akkor sem
volt igazán szószátyár, mindössze annak a motelnak a nevét bökte ki, ahol az
éjszakát eltöltjük.
Nos, az amerikai
filmekben látott lepukkant, vészjóslóan elhagyatott útszéli pihenők semmik
ahhoz képest, ami akkor fogadott minket, mikor megérkeztünk kijelölt
szállásunkhoz. Köztéri világítás nem volt, a helyre csupán az a neon tábla
hívta fel a figyelmet, ami nyilván a recepció felett lógott. Vagy nem adtak ki
éjszakára egyetlen szobát sem, ami nem igazán lepne meg, hisz az épület úgy
nézett ki, mint ami bármelyik pillanatban összeomolhat, vagy mindenki vastag
sötétítők mögé bújt, mindenesettre egyetlenegy világító ablakot sem láttam, így
olyan érzésem támadt, mintha egy horrorfilm nyitó jelenetében szerepelnék.
Cassie egy
hang nélkül parkolt le, de nem szállt ki az autóból. A brazil maffiózó azonban
teljes lelki nyugalommal hagyott minket magunkra, mintha egyáltalán nem tartana
a szökésünktől és ez szöget ütött a fejemben.
- Miért nem
lépünk le? - tértem a lényegre rögtön, amikor végre kettesben maradtunk.
- Mert
hozzá vagyok bilincselve a kormányhoz - Cassie hangja meggyötört és fáradt
volt, mintha utolsó energiáit használta volna fel a beszédhez - az autóban
pedig GPS van, pár másodperc alatt megtalálnának és megölnének minket.
Oké, tehát
ezzel az autóval nem mehetünk, de cserélni sem tudunk Cassie miatt. Én pedig
nem igazán voltam olyan állapotban, hogy fussak.
- Van nálad
mobil?
- Persze,
kettő is - láttátlanban is tudtam, hogy a szemét forgatja. Jó, oké hülye kérdés
volt, de még életemben nem voltam elrabolva, oké?
- Van
valami tervünk? - hangomból kitűnhetett a türelmetlenségem, mert ezúttal
mindenfajta irónia nélkül válaszolt.
- Van, bízz
bennem, és viselkedj természetesen - a visszapillantó tükörből láttam kék
szemeit, és csak remélni mertem, hogy tényleg tudja, mit csinál. Halványan
elmosolyodtam:
-
Természetesen, mi? - mire ő is viszonozta mosolyomat.
- Gyerünk,
kiszállni - jött vissza bébiszitterünk, majd felrántotta az ajtót. Én nem
voltam lekötözve, nyilván nem számítottak arra, hogy ilyen állapotban sokáig
húzom. Megpróbáltam feltornázni magamat ülő helyzetbe, de csupán egy fájdalmas
kísérletet sikerült összehoznom. A fájdalom ezerszeresére nőtt, hirtelen a
levegővétel is nehezemre esett - Mi a faszomat pöcsölsz?
- Téged
tényleg nem áldott meg túl sok ésszel az Isten, nem igaz? - Cassie úgy tűnt
kiszabadult, mert csuklóit masszírozva termett hirtelen az ajtónál. Egyik kezét
a hónom alá dugta, míg a másikkal a mellkasomat tartotta meg. Én átlendítettem
rajta a karomat és így együttes erővel sikerült kiszédelegni a kocsiból.
A fájdalom
elhomályosította a látásomat, míg egyik lábamat a másik után raktam. Pár lépés
után éreztem, hogy a térdem összecsuklik, így minden testsúlyom Cassie-re
nehezedett. Nem tudom, hogyan jutottunk el így az ajtóig, de sikerült bejutnunk
a motelszobába.
Azonnal az
ágyra zuhantam, mint egy liszteszsák, de megkönnyebbülve fújtam ki a levegőt,
hisz fájdalmam rögtön enyhült. Cassie arcán azonban a döbbenet és az undor
olyan fajta keveréke látszott, ami rávett arra, hogy körülnézzek.
A levegőt
egyértelműen a szex és a doh szaga töltötte be. A falakon nem maradt már
tapéta, takarítónő pedig, ha dolgozott is a szobákon, hát maximum a fizetését
vehette fel.
- Mindjárt
jövök - Cassie-n látszott, hogy másodpercek választják el attól, hogy elhányja
magát.
- Mégis
hova mész? – most, hogy Cassie-n nem voltak bilincsek őrünk is éberebb lett.
Összehúzott szemekkel figyelte a lányt, ahogy a fürdőszoba ajtóhoz megy és
teátrálisan kinyitja az ajtaját - Hülye picsa - összegezte, miután Cassie egy
szó nélkül vonult be mosakodni.
A következő
tíz perc eseménytelenül telt. Igazából leginkább azon gondolkoztam, hogy vajon
az ágyneműt milyen időközönként cserélik, de a szemetesben látható használt
kondomok rávilágítottak, hogy talán jobb is, hogy nem tudom.
Hirtelen
ajtócsapódás és kiabálás töltötte meg az éjszakai csendet. Fogva tartónk az
ablakhoz rohant, majd hangos káromkodások közepette feltépte az ajtót és
kiviharzott a szobából. Egy másodperc se telt el, Cassie is megjelent, ami
pedig tényleg meglepetésként ért, hogy nem mosakodott. Kezében egy vezetékes
telefonnak látszó tárgyat szorongatott, amit az ágyra dobott.
- Harry,
most nagyon kell sietnünk - nézett rám, én pedig minden energiatartalékomat mozgósítva
felültem. Nem tudom, hogyan de sikerült egyedül felállnom és a fájdalom is
elviselhető volt: az adrenalin gondolom szétáradt a testemben. Cassie ismét megfogott,
mert az egyensúlyérzékem még nem volt a régi, majd az ajtó felé kezdett
ráncigálni.
Odakint
hatalmas volt a káosz. Egy hatalmas kamion hajtott bele a parkoló kocsikba,
köztük a mienkbe is. A tulajdonosok és a kamionsofőr egymást túlharsogva kiabáltak
egymással, a recepciós lány meg tehetetlen dühében sipítozott. Nyilván
megtiltották neki, hogy a rendőrséget hívja, kártérítést viszont szerettek
volna.
- Gyerünk
már - egy ismerős hang vonzotta magára a figyelmemet, majd másodperceken belül
négy, Cassie-nél sokkal erősebb kar kapott el. Szememet az újonnan érkezőkre
fókuszáltam és meglepetésemre Blake és Guido tűntek fel - szó szerint a
semmiből.
- Hogyan
sikerül elérnetek, hogy oda hajtson? - hallottam Cassie hangját, miután két
barátja elkezdett cipelni engem.
-
Leszorítottuk őt az útról - morogta Blake, majd egy fájdalmasat rántott rajtam
- Ne haragudj, haver, de nagyon kéne sietnünk.
Már majdnem
sikerült. Láttam a fekete Range Rover nyitott ajtaját pár lépésre magamtól,
szinte éreztem a szabadság ízét a számban, mikor - ezen az estén már sokadszor
- olyan dolog történt, amire nem számítottam. Rodrigo lépett ki a közeli erdő
takarásából, és hirtelen vagy harminc fegyveres kerített be minket. Szememet
lecsuktam, elengedve magamat, hisz pontosan tudtam: ez itt a történetem vége,
innen nem fogom élve kitenni a lábamat.
- Hova,
hova tubicáim? - zengte be a teret vaskos akcentusával - Tudjátok, annyira
nyilvánvaló volt ez a szökési kísérlet, hogy szinte már briliánsnak számít.
Vagy gyermetegnek... Hisz ki azaz idióta emberrabló, aki nem figyelteti a
hozzátartozókat, vagy a közeli barátokat?
Szemei
szinte szórakozottan szántottak végig társaságunkon. El tudtam képzelni, hogy
milyen látvány lehettünk.
- Sajnos,
ezek után az alkunknak befellegzett. Meg kell értenetek, hisz nincs már meg...
hogy is mondják az angolok? Bizalom közöttünk, így nem is hagyhatlak életben
titeket.
Vállat
vonva már éppen készült volna hátat fordítani nekünk, amikor Guido megszólalt:
- Az lehet,
hogy ma este itt mind meghalunk, de az Istenre esküszöm, hogy te is rajta
leszel a listán.
Értetlenkedve
néztem rá, hisz hogyan lehetne esélyünk ennyi fegyveres ellen, viszont a hátunk
mögött lépések zaja hallatszott. Nem is kevés lépésé. Amennyire tudtam
hátranéztem a vállam felett és a látványtól leesett az állam...
Visszatérés és új blog :)
Sziasztok!
Szóval fél év szinte teljes blogger szünet után újra itt vagyok, rehabilitálom magam és remélem nem fogok már ennyire hosszú időre eltűnni.
Ennek örömére elkezdek egy új blogot és visszatérek ide is hogy befejezzem Cassie és Harry történetét ( nem akarok poéngyilkos lenni, de szerintem érdemes lesz este még visszanézni ide ;) )
Remélem nem utáltatok meg nagyon, amiért eltűntem és esetleg az új blogra is rákukkantotok, műfajban hasonlítani fog a SOML-re :)
Ölel titeket:
Raquel
http://undercovercpd.blogspot.hu/
Szóval fél év szinte teljes blogger szünet után újra itt vagyok, rehabilitálom magam és remélem nem fogok már ennyire hosszú időre eltűnni.
Ennek örömére elkezdek egy új blogot és visszatérek ide is hogy befejezzem Cassie és Harry történetét ( nem akarok poéngyilkos lenni, de szerintem érdemes lesz este még visszanézni ide ;) )
Remélem nem utáltatok meg nagyon, amiért eltűntem és esetleg az új blogra is rákukkantotok, műfajban hasonlítani fog a SOML-re :)
Ölel titeket:
Raquel
http://undercovercpd.blogspot.hu/
2015. május 26., kedd
Infók
Sziasztok!
Szóval közeleg a nyári szünet, ami jó hír, mert mindenkinek több ideje lesz blogolni, írni, ilyenek, így nekem is.
Mint azt már mondtam a blogot befejezem, tehát Cassie és Harry sztorija kap egy végső befejezést: MINDENKÉPP. Tudom, nem hozom gyakran a részeket, s már nem is olyanok, mint régebben voltak, de nem akarom itt abbahagyni, tényleg igyekezni fogok, hogy élvezhető és kielégítő részekkel tudjak érkezni.
Összesen 5 rész maradt még hátra, melyek augusztus 31-ig felkerülnek a blogra.
Ezen kívül - ha még egyáltalán érdeklek valakit, új blogot fogok nyitni.Természetesen ez is Harry-s, valamint a krimitől sem szakadok el: erről a későbbiekben hozok infókat, remélem lesznek olyanok akik szerint jó ötlet és benéznek majd.
Ölellek titeket és remélem végig velem maradtok:
Raquel
2015. április 15., szerda
2. évad 9. rész - Áll az alku
Sziasztok!
Nagyon meghatott, hogy még ilyen sok idő után is van olyan, akit érdekel a blog folytatása. Ti vagytok a legjobbak esküszöm! Szóval nem is várakoztatnálak meg titeket, itt is van a rész, érdeklődve várom a véleményeteket, reakcióitokat, remélem kapok párat, habár nem igazán érdemlem meg. Mindenesettre jólesne ha mégis :)
Ölel titeket:
Raquel
Nagyon meghatott, hogy még ilyen sok idő után is van olyan, akit érdekel a blog folytatása. Ti vagytok a legjobbak esküszöm! Szóval nem is várakoztatnálak meg titeket, itt is van a rész, érdeklődve várom a véleményeteket, reakcióitokat, remélem kapok párat, habár nem igazán érdemlem meg. Mindenesettre jólesne ha mégis :)
Ölel titeket:
Raquel
Hűvös szellő lágy
érintésére ébredtem fel. Fogalmam sem volt róla, mikor aludhattam el, de a
fejem hasogatott és nehézkesen fogtam fel a környezetemet, így arra a
következtetésre jutottam, hogy valószínűleg bedrogozhattak. Amint kitisztult a
látásom, próbáltam rájönni, hogy vajon merre is lehetek. A sötétség szinte
áthatolhatatlanul vett körbe, a fény legkisebb jelét sem fedeztem fel. A kezem
ugyan erős kötelekkel volt megkötözve, ezzel szemben a lábam nem, így kissé
ügyetlenül bár, azonban talpra álltam. Óvatosan indultam el előre,
összekötözött kezemet magam előtt tartva, nehogy nekiütközzek valaminek. Ujjaim
körülbelül egy méter múlva, érdes és egyenletes felületet érintettek, melynek
mentén elindulhattam. Úgy tűnt a szoba hátsó felében lehetek, mert két sarkot
is elhagytam, mire végre elértem az ajtót - a fém összetéveszthetetlen
hidegsége bizonyította ezt. Gondolkodás nélkül ütni és rúgni kezdtem. Nem
számított mekkora fájdalmat is okoz ez nekem, csak az volt a cél, hogy minél
nagyobb zajt csapjak, felhívva magamra fogvatartóim figyelmét.
Kétségbeesett
voltam és ezt le sem tudtam volna tagadni. Tehetetlen dühöm minden erejét
beleadtam cselekedetembe, hisz már nem volt veszítenivalóm. Egyedül voltam, a
világ végén, barátok nélkül, miközben azaz ember, akit teljes szívemből
szerettem ezeknek az állatoknak a kezében volt. Rodrigo buta és kegyetlen, ha
rajta múlik, akkor az is lehetséges, hogy Harry már régen halott. Mikor eljutottam
ehhez a ponthoz gondolataimban legszívesebben térdre rogytam volna és hagytam
volna könnyeimet feltörni. A sírás már-már megfojtott, de megmakacsoltam magam.
Ha csak egy hajszálnyi esély is van arra, hogy Harry életben van, akkor nem
adhatom fel, ki kell találnom, hogyan is tudunk kijutni innen, milyen
módszerrel fogunk kiszabadulni a Riói maffia karmai közül.
Nem lehet azt
mondani, hogy elkapkodták volna, legalább húsz percbe telt, mire kinyílt
zárkája ajtaja. A fény egy pillanatra megvakított, a kezeimet szemem elé
kaptam, ettől azonban elvesztettem az egyensúlyomat és hátra esetem. Halk
szitkozódást hallottam, majd erősen megragadtak és erőszakosan felállítottak.
Nem láttam kivel is van dolgom, a férfi maga elé rántott, egyik karomat
fájdalmasan a hátam mögé szorítva.
- A főnök beszélni
akar veled - közölte, lehelete csak úgy bűzlött az alkoholtól. Nem válaszoltam,
csak haladtam előre, amerre a nagydarab ember irányított. Pár száz lépcső
megmászása után felismertem hol vagyunk, az emlékek árvízként öntötték el az
agyamat.
A fényűző
előcsarnokot a tenyeremnél is jobban ismertem. Hányszor szeltem át,
magabiztosan, abban a hiszemben, hogy senki sem bánthat, ehhez képpest, csupán
pár év telt el, én ismét itt vagyok, és az életemért aggódom. Bár fele ennyire
sem rettegnék, ha csupáncsak az én életemről lenne szó...
Max régi villája
továbbra is tükrözte azt a szemérmetlen gazdagságot, amit annak idején előző
tulajdonosa demonstrálni szeretett volna. Azonban nekem, aki hónapokig éltem
itt, feltűnt, hogy egy-két értékesebb darab igenis eltűnt, ujjnyi vastagon állt
a por és az emberek, akik mellett elhaladtunk egyáltalán nem voltak ismerősek.
Tehát Rodrigo nem is volt olyan erős, mint amilyennek tetteti magát. Ez kapóra
jön, hisz így talán nagyobb szüksége van rám, mint először gondoltam...
Talán... Mindenesettre ez tűnt az utolsó reményforrásomnak, így másba nem
igazán kapaszkodhattam.
Tovább ráncigáltak
a szalon felé, ahol vagy fél tucat férfi tartózkodott. Egy hatalmas asztal
körül álltak, melyen térképek hevertek szerte-szét. Amikor beléptünk minden fel
felénk fordult, s mindegyikük végigmért. Sok tekintetben láttam
bizalmatlanságot, megvetést és undort. Nos, ezek az érzelmek kölcsönösek
voltak.
- Komolyan,
Rodrigo? Erre a kurvára bíznád ezt az ügyet? Max-ot is elárulta, ez egy
lelkiismeretlen picsa - a megszólaló felé kaptam a fejemet és rá kellett
döbbennem, hogy ismerem őt. A régi csapat tagja volt, bár nem túl fontos ember,
inkább amolyan... "ügyintéző". Régebben nem akartam belegondolni ez
mégis mit jelenthet, mára azonban már hátrahagytam naiv énemet, s pontosan
tudtam. Gyilkos volt.
- Humoros, hogy te
beszélsz nekem lelkiismeretről - csúszott ki a számon, egy pillanatra
elfelejtve kiszolgáltatott helyzetemet.
- Mit mondtál, te
szemét kis ribanc? - hangja félelmetesen nyugodt volt, mégis megpróbáltam dacot
erőltetni az arcomra. A gyengeség legkisebb jele rajtam és végem van, tudtam
jól.
- Szerintem jól
hallottad. Persze, azt hogy hallod és az, hogy megérted két külön dolog.
Esetleg ismételjem meg lassabban, hogy több időd legyen értelmezni a szavakat?
Olyan erővel vágott
arcon, hogy a nyakam is belereccsent. Az ütés könnyeket csalt a szemembe, de
nagy nehezen visszanyeltem őket, a számban felgyülemlett vért azonban egyenesen
az arcába köptem.
- Látom már meg akarsz
halni, te kis....
- Elég lesz,
Gustavo - hallottam Rodrigo hangját - Azt hiszem Cassandra, fékezned kéne azt
az éles kis nyelvedet, ha szeretnéd, hogy a kis játékfiúd megélje a holnapot.
- Ha bántani
mered... - kezdtem, de a szavamba vágott.
- Nem akarom, de ez
csak rajtad múlik. Vágjátok el a kezén azt a nevetséges kötelet, nem félek egy
ötven kilós nőtől.
Az a tag lépett
mellém, aki felrángatott a cellámból. A hatalmas csillár, ami a fényűző
helyiség minden kis zugát megvilágította ragyogva tükröződött a hatalmas
vadászkés pengéjén, amit elővett. Egy pillanatra megállt bennem az ütő, lelki
szemeim előtt láttam, hogy milyen egyszerűen képes lenne elvágni ezzel a
torkomat. Csupán egyetlen mozdulat és az életem véget ér. Sötét gondolataim
azonban nem váltam valóra, pár másodperc múlva a kötél a padlón landolt.
Ujjaimmal rögtön sérült csuklóimat kezdtem el masszírozni, hogy visszatérjen
beléjük az élet.
- Menjetek ki,
egyedül szeretnék beszélni Cassandrával.
Mindenki
engedelmeskedett, kivéve azt a férfit, akivel az előbb szóváltásba keveredtem.
Ő meredten bámult rám, én meg vissza, szinte perzselt a tekintete. A végén
azonban csak egy megvető fintort kaptam, majd bicegő járással kikecmergett az
ajtón.
- Igazán lenyűgöző,
hogy még ilyen szituációban sem hagy el a bátorságod - Rodrigo felállt abból az
antik fotelből, amiben eddig üldögélt - Ámbár szerintem ez inkább gőg, mintsem
bátorság.
- Hol van Harry? -
nem érdekelt mit gondolt rólam. Az sem, hogy mit tesz velem. Csak az számított,
hogy Harry biztonságban legyen.
- Ne félj, még él.
Mondanám, hogy haja szála se görbült, de ez így nem lenne igaz. Bánhatunk vele
hatalmas, brazil vendégszeretettel, vagy bánhatunk vele rosszul is. Mindez csak
rajtad áll, édesem. Ha te jó leszel hozzám, én is az leszek hozzá.
Közelebb lépett
hozzám, éreztem savanyú izzadságszagát. Kezét először a derekamra tette, majd
tovább csúsztatta a fenekemre. Rosszul voltam a közelségétől, az érintésétől
pedig szinte rosszul lettem, de Harry miatt kitartottam és nem mutattam ki.
Rodrigo kivillantotta gusztustalan mosolyát, meglepetésemre azonban elengedett.
- Okos lány,
először azonban a munka, csak utána a szórakozás.
Lett volna pár
csípős megjegyzésem arról, hogy mit is jelent pontosan a szórakozás szó, de
inkább fékeztem a nyelvem és Rodrigo nyomában közelebb léptem az asztalhoz. A
Dél-Amerikát ábrázoló térképek össze-vissza voltak irkálva, piros vonalakkal
telerajzolva, szinte annyira, hogy nem is látszottak az eredeti feliratok.
Összehúztam a szememet, próbálva kivenni a lényeget, a látszólagos kavalkádból.
- Sok az ismeretlen
arc - jegyeztem meg, miközben az egyik vonalon húztam végig az ujjbegyemet.
Rodrigo nem szólt semmit, csak figyelte tevékenységemet - Nincs itt az egész
banda... Vagy elküldted őket valahova, vagy maguktól mentek el.
Fogvatartóm
félmosolya elárulta, hogy az utóbbi történt.
- Amint látom,
valami útvonal féleséget próbáltok találni, ki az országból. Nyilván illegális
anyagot kéne átcsempészni. Az is világos, hogy én vagyok a csempész. De mi a
végcél?
Pillantásomat
Rodrigo barna íriszébe fúrtam, aki elmosolyodott.
- Okos vagy. Talán
veszélyesen az... Nos, a végcél Mexikó. Meg tudod csinálni?
- Könnyűszerrel -
válaszoltam ördögi mosolyomat magamra öltve. A magabiztosságom azonban csak
látszat volt, fogalmam sem volt róla, hogy hogyan is kéne megoldani ezt a
feladatot - Viszont biztosítékot akarok arról, hogy Harry-nek nem esik
bántódása.
- Mit akarsz? -
vonta össze bizalmatlanul a szemöldökét.
- Velem jön. Annyi
embert küldhetsz, velünk amennyit akarsz, hogy biztosan ne szökjünk el, de
Harry velem marad. Ha épségben elérjük a célállomást, akkor mi szépen
sértetlenül elsétálunk. Áll az alku?
- Nem hinném, hogy
olyan helyzetben vagy, hogy alkudozz.
- Pedig pontosan
olyanban vagyok. Nem kockáztatnál, ha nem én lennék az utolsó reményed. Te is
tudod, hogy én vagyok a legjobb, ezért vagyok itt. Lehet, hogy csakis én tudom
megtenni amit, akarsz. Van egy másik banda is Rióban, nem igaz? Le kell győznöd
őket, tehát gyorsan kell lépned. Szerintem az alkum eléggé fair, szóval fogadd
el.
Csak remélni
mertem, hogy nem jön rá arra, hogy blöffölök. Próbáltam kissé megingatni a
magabiztosságát, valójában azonban, ha most a képembe nevet, semmi nincs a
kezemben ellene. Legnagyobb csodálatomra azonban csak kinyújtotta a jobb kezét
és ennyit mondott:
- Áll az alku.
Mosolyom nem is
lehetett volna ennél önteltebb.
- Most pedig
jóindulatod jeleként, engeded, hogy meglátogassam Harryt, igaz?
- Kezdesz messzire
menni - jegyezte meg, de azért kinyitotta az ajtót - De ne mondhasd rám, hogy
nem vagyok úriember. Azonban csak egyetlen feltétellel.
- Mi lenne az? -
előre féltem a választól.
A fülem mellé
hajolt és a következő szavakat suttogta:
- Ha velem töltöd
az éjszakát.
Két érzés
viaskodott bennem. Egyrészt az undor, másrészt az aggodalom. Legszívesebben
hánytam volna, ha arra gondoltam, hogy ez az ember egy ujjal is hozzám ér,
viszont meg kellett róla győződnöm, hogy Harryvel minden rendben van.
- Oké - leheltem a
legkisebb lelkesedés nélkül.
- Remek! Akkor
Carlos, kérlek, kísérd le a hölgyet élete szerelméhez!
Ugyanazon a lépcsőn
mentük le, amin felvezettek, így rá kellett döbbennem, hogy nem voltunk
egymástól messze. Csupán két ajtóval arrébb, hogy egész pontosak legyünk.
Türelmetlenül vártam, hogy végre kinyíljon az ajtó, de nem voltam felkészülve
arra, amit bent találtam. A fiú, aki bent feküdt, nem is hasonlított Harryre.
Az arcát horzsolások csúfították el, látszólag eltört a karja, a bokája is
természetellenes szögben lógott. Szinte átrepültem a kettőnket elválasztó
téren, letérdeltem mellé és arcát az ölembe fektettem. Nem reagált érintésemre,
szinte érzéketlen volt.
- Harry, kérlek
Harry, ébredj fel.
Semmi reakció.
Erősebben kezdtem el rázni, a könnyek már patakokban folytak le az arcomon.
- Harry! Harry!
Harry!
Ő azonban nem mozdult.
Kérdés
Sziasztok!
Nagyon sajnálom, hogy hónapok óta nem tettem fel új részt, főleg, hogy megígértem be fogom fejezni a történetet. Nem szeretnék magyarázkodni, az életem elég bonyolult volt mostanában, de úgy alakult, hogy jelenleg van egy kis időm arra, hogy írjak, így tényleg be tudnám fejezni Cass és Harry sztoriját, ha van még rá érdeklődés. Kérlek írjatok, ha szeretnétek és nekilátok a következő fejezetnek, hogy minél előbb fel tudjam nektek rakni, feleslegesen azonban nem akarok dolgozni :)
Ölel titeket:
Raquel
2015. január 3., szombat
2. évad 8. rész - Kisöpörni Rióból a szemetet
Sziasztok!
Igen, csoda történt, új részt hozok! Elnézést, hogy rövidebb, mint a megszokott, de itt szerettem volna lezárni a részt, szóval, remélem ezzel is meg lesztek elégedve.
Ölellek titeket és jó olvasást kívánok:
Raquel
Igen, csoda történt, új részt hozok! Elnézést, hogy rövidebb, mint a megszokott, de itt szerettem volna lezárni a részt, szóval, remélem ezzel is meg lesztek elégedve.
Ölellek titeket és jó olvasást kívánok:
Raquel
A rendőrség barátságtalan
várójában ültem kezembe temetett arccal. Az elmúlt pár napban mondhatni itt
éltem, hisz így kaphattam meg a legfrissebb információkat a húgom hollétéről.
Csakhogy semmi nem történt. Itt szenvedtem éjt nappallá téve ebben a büdös és
lelakott helyiségben, melynek sárga falai szinte megőrjítettek már, azonban
lássuk be, senki nem tudta, hogy hol lehet Cass, életben van-e még, mit csinálnak,
vagy mit akarnak vele.
Egyetlen ember volt, aki
hasonlóan hozzám nem mozdult innen, s az Harry nővére Gemma volt. Az elején még
üvöltözött, csapkodott és verekedett a rendőrökkel, a végén még fenyegetőzött
is, viszont az elmúlt pár napban már ő is csendes volt. Belátta, hogy a
hatóságok mindent megtesznek, amit tudnak, még akkor is, ha ez a mi szempontunkból
körülbelül a semminek felel meg.
Éreztem, ahogy a gyomrom
összeszorul, mint már oly’ sokszor mostanában. Nem tudom, hogyan tudnám túlélni
azt, ha elveszíteném Cassie-t. Nem mondom, hogy a világ legkedvesebb, vagy
legbarátságosabb teremtése, de akkor is a kishúgom, akivel együtt nőttem fel,
akivel közösen kerültünk bajba, vagy fedeztük egymást a szüleink előtt.
Szerettem őt, s nem bírtam itt ülni, karba tett kézzel, miközben valami
senkiházi gengszterfattyú, ki tudja mit művel vele valahol Brazíliában.
Csupán ennyiben voltban biztos,
hogy Cass Brazíliában van. Semelyik másik alvilági hálózatnak nincs vele dolga
csak nekik. De mit akarhatnak tőle? Bosszút? Akkor már régesrég megtalálták
volna a holttestét, nem sokat szoktak azzal vacakolni, hogy elrejtsék az
áldozataikat. Vagy váltságdíjat? Akkor már jelentkeztek volna, miért várnának
ilyen sok ideig, hisz minden másodperccel vállalják a kockázatot, hogy
valamilyen csoda folytán megtalálja őket a brazil rendőrség.
Nem, itt valami másról lehet szó.
Valamiről, amihez Cass személyesen kell. És mire használta a brazil maffia őt?
Versenyzésre. Tehát vagy valami nagy tétű versenyről lehet szó vagy…
- - Kérsz kávét? – ugrottam egyet ültömben, amikor a
kellemes lányhang, amire egyáltalán nem számítottam megszólított. Kusza
tincseim alól néztem fel, azonban annyira nem lepődtem meg, mikor Gemma nézett
rám vissza, kezében már két pohár kávét szorongatva, amik közül az egyiket
felém tartotta.
- - Köszi – feleltem, elvéve tőle a papírpoharat,
mire legnagyobb meglepetésemre helyet foglalt mellettem.
Nem volt jó bőrben, arca sápadt
volt, haja zilált, idegességében pedig a körméről vakarta a körömlakkot. Szemei
piroslottak a rengeteg sírástól, amelyet szinte soha nem volt képes abbahagyni.
Teljesen önkéntelenül, de megfogtam a kezét, magamat is meglepve ezzel. Nagy,
barna szemeivel kérdően nézett rám, de nem húzódott el, azonban én inkább visszakoztam.
Blake, hogy lehetsz ennyire hülye?!
- - Én… - kezdett bele, bár hangja rekedt volt még a
sírástól. Felé fordultam, mire ő egy kissé összehúzta magát. Egyik lábát
felemelte és a székre helyezte, így könnyen át tudta ölelni a térdét. – Azon gondolkoztam,
hogy ha igaz, amit mondtál, hogy Brazíliában vannak… akkor talán… nem is tudom…
oda kéne mennünk.
Hirtelen kaptam fel a fejemet,
értetlenül meredve a lányra, aki jelenleg a padlót fixírozta. Lassan jutottak
el az agyamig a szavai, melyek szerény véleményem szerint semmi rációt nem
tartalmaztak.
- - Nem bírok már itt ülni tovább, úgy hogy semmit
sem teszek. A testvérem ott van valahol a világ végén és én pedig nem segítek
neki? Ebbe beleőrülök.
- - És mégis mit szeretnél ott csinálni? – halkan,
szinte hangtalanul tettem fel a kérdést. Ketten menjünk szembe ezekkel az
emberekkel? Öngyilkos küldetés, és ezt szó szerint értem.
- - Te ismered őket – mutatott rá – Tudod, hogyan
lehet őket megtalálni, hallottam. Akkor miért nem teszel semmit?
- - Tegyük fel, hogy igazad van – néztem rá
szúrósan. Nehogy a végén azt hozza ki ebből az egészből, hogy én vagyok a hibás…
- Mondjuk meg tudom találni őket. Hogyan tovább? Több százan, ezren vannak,
mégis mit tehetnénk.
- - Én elmegyek – állt fel. Határozott volt, láttam
rajta, hogy ha akarnám, sem tudnám lebeszélni őrült tervéről – Ha nélküled, hát
nélküled, bár… sokat segítene, ha velem jönnél.
Nem válaszoltam, csupán
összepréseltem ajkaimat. Ennek kurvára semmi értelme. Nyilván látom én is, hogy
a rendőrség semmire nem megy, de… Na, jó, ott van Guido, ő talán tud segíteni.
Ha van egy kis szerencsém, akkor Matthias és a régi csapat is bevethető, de még
így is őrülten kevesen vagyunk ahhoz, hogy bármit is elérjünk. Viszont talán
megér egy próbát…. Gemma már éppen hagyta volna el a helyiséget, lemondva
arról, hogy segítek neki, amikor utána kiáltottam.
-
Ugye tudod, hogy kurvára meg fogunk halni?
Perzselő hőség volt a Riói
repülőtéren, amikor végre leszálltunk. Út közben nagyjából felvilágosítottam
Gemmát, hogy ki az a Rodrigo és miért hiszem azt, hogy ő áll a háttérben.
Vészesen kevés információ volt, szinte semmi, de már a felszállás előtt ráállítottam
Guidót, hogy minden lehetséges információt derítsen ki, amit csak tud.
Hűséges barátunk ott is állt a
betonon egy ócska furgon mellett, arcán azonban most nyoma sem volt a jól
ismert mosolynak, komorsága nem ismert határt. Kezet fogott velem, majd
bólintott Gemma felé, de megszólalni csakis a kocsiban volt hajlandó.
-
Szóval mit tudunk? – kérdeztem türelmetlenül,
mikor már Rió belvárosa felé tartottunk.
- - Azt tettem, amit mondtál, körbekérdeztem, hogy
mi a helyzet – kezdett bele – Cassie Rodrigónál van, ahogy sejtetted, a barom
nem is csinál belőle titkot. A lényeg az, hogy mióta Strausst leültették két
banda vette át az uralmat Rió felett. Rodrigó szerint neki kéne lenni most a
nagyfőnöknek, de hát tudjuk, hogy mennyi esze van, ezért egy másik tag, Antonio
úgy gondolta, hogy ad a kis rohadéknak. Sikerült is puccsot csinálnia és
elüldöznie Rodrigót, azonban van egy kis problémája. A rendőrség rászállt, így
egyáltalán nem tud drogot ki és beszállítani az országba.
- - Ennek mi köze Casshez? – vesztettem el a
türelmemet. Nem nagyon érdekeltek a helyi drogbárók apró-cseprő dolgai.
- - Mindjárt mondom. Ugye, ha nem tudnak drogot
szállítani, akkor egy idő után a külföldi nagyfejesek kicsit be fognak pöcceni,
ezért most Antonio és Rodrigo is azon dolgozik hogyan is tudná megoldani a
helyzetet. Na, már most, ha igazak a pletykák, akkor a hőn szeretett Rodrigo
talált is egy megoldást. És itt jön a képbe a húgod. Elvileg a van egy út, ami
elvezet Kolumbiába. Nagyon titkos és veszélyes és ügyes sofőrnek kell lenni,
hogy átjuss rajta.
- - Tehát Rodrigónak azért kell Cassie, hogy kokaint
csempésszen Kolumbiába? – döbbentem le.
- - Igazából Mexikóig kéne vinnie a szajrét, de
igen. Főleg azért kell nekik, hogy átjusson a határon. Ha sikerül neki, akkor
Rodrigo megnyeri a bandaháborút, hisz a külföldiek rá fogják bízni az árujukat.
- - És Harry mire kell nekik? – szinte már el is
feledkeztem Gemmáról, aki most vékony hangon szólalt meg. Ezzel Guido is így
lehetett, mert összeráncolt szemekkel nézett hátra a visszapillantó tükörben.
- - Valamivel rá kellett venni Cassie-t, hogy azt
csinálja, amit akar – felelte.
- - Szóval, ha Cassie megteszi, amit kérnek, akkor
elengedik, ugye?
Zavartan néztünk egymásra. Hogyan
mondod el egy aggódó testvérnek, hogy az öccse halálra van ítélve. Ha Cassie nem csinálja, amit akarnak, akkor
meghal. Ha Cassie elbukja a feladatot, akkor is vége. Ha pedig esetleg el is
jut a kokain Mexikóba, Harry akkor is csupán felesleges szemtanú lesz.
A válaszadás nehéz feladatától az
mentett meg minket, hogy időközben megérkeztünk ahhoz a raktárhoz, amit a
családom bérel már évek óta, és már az indulás előtt felajánlottam olyan
főhadiszállás szerűségnek.
- - Összeszedtem mindenkit, aki akár csak egy kis
hajlandóságot is érzett szembeszállni Rodrigóval – mondta, mikor kiszálltunk az
autóból – Jöttek egy páran.
Megfogtam a kilincset és elhúztam
a nehéz vasajtót. Arra azonban, ami bent fogadott nem voltam felkészülve. A
helyiségben több száz ember volt, a többségüket nem is ismertem, akik egymással
beszélgetve, tanácskozva álltak. A falak mellett több száz láda állt, amiben
halomban álltak a fegyverek. Összezavarodva néztem Guidóra, aki csak ennyit
felelt:
- - Végre készen állunk arra, hogy kisöpörjük Rióból
a szemetet.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)