2014. július 31., csütörtök

36. rész - Mikor sok minden végére pont kerül (évadzáró)

Sziasztok!
Itt is lenne az évadzáró... Most kicsit szomorú vagyok, habár tudom, hogy nem végleges a búcsú, egyrészt, mert a többi blogomon megtaláltok, másrészt pedig, mert pár hét múlva ismét itt leszek, de akkor is. 
Na, de a részről. Mivel évadzáró ezért kivételesen nem csak egy szemszögből olvashattok, hanem mind a hármójukéból. persze külön jelzem a váltásokat!
Nagyon örülnék, ha ezen alkalomból megdőlne a kommentrekord, sokat jelentene számomra, szóval kérek mindenkit, hogy aki végigkövette az eseményeket, az írjon legalább pár szót :)
Nem is húzom tovább az időtöket, kellemes olvasást!
Ölel titeket:
Raquel




A hajnali nap első sugarai a sírástól feldagadt szemeimre vetültek. Tegnap este elmondtam Anyáéknak, hogy ma aláírom azt az alkut, amit az ügyész felajánlott. Eszerint tizennyolc hónapra börtönbe kell mennem, de szerencsére itt az Egyesült Királyságban, nem toloncolnak ki Brazíliába. Féltem, hisz ez azt jelentette, hogy nagyon-nagyon hosszú ideig ez az utolsó reggelem ebben az ágyban.

Figyeltem, ahogy a nap egyre feljebb halad az égen, egészen addig, ameddig meg nem szólalt az óra, jelezve, hogy készülődnöm kell. Hihetetlen nyugodt voltam, hisz tudtam, hogy ez a helyes döntés. Nem küldhettem magam helyett a húgomat börtönbe, főleg nem úgy, hogy ez az egész katasztrófa az én hibámból történt.

Beléptem a fürdőszobába, végignéztem a kifogástalan berendezésen. Akaratlanul az jutott eszembe, hogy a börtönnek nyilván milyen durva törölközői lehetnek. Magamhoz vontam az én puha, saját rendelésre készült fürdőlepedőimet. Az elfojtott zokogás marta a torkomat, így leültem a wc-re, mély lélegzeteket venni, hogy megnyugodjak. Persze, kétségtelenül nem a törölközők voltak a legnagyobb bajaim, csak… Annyi minden fog hiányozni, annyi az ismeretlen tényező előttem. Az a gondolat cikázott át a fejemen, hogy egyáltalán bírni fogom-e. Ironikus volt, hogy bár annyiszor játszottam már a törvénnyel, soha egyetlen egy másodpercre sem tűnődtem el azon, vajon milyen lehet ott élni.

Nos, most majd meglátom - gondoltam, aztán megnyitottam a csapot. Hagytam, hogy hulljon rám a meleg víz, később a kedvenc tusfürdőmmel dörzsöltem be magam, szintén búcsú gyanánt. Empatikus hangulatom csak tovább mélyült, mikor törölközőbe csavarva kiléptem a fürdőszobából és a szintén szipogó Anyámmal és Apával találtam szembe magam. Ez volt az utolsó csepp a pohárban, az eddig tudtam magamban tartani a könnyeimet, most viszont leomlott bennem a gát, szüleim nyakába vetettem magam és mint egy kisgyerek, aki azt reméli, hogy ők mindentől meg tudják védeni, úgy kapaszkodtam beléjük.

- Nem lesz semmi baj - suttogta Apa a fülembe, mire Anya belebólintott a nyakamba. - Ha biztos vagy abban, hogy ez a helyes döntés, akkor ki fogod bírni. Erős lány vagy, aki vállalja a tetteiért a felelősséget.
Bólintottam. Anya kikészítette a ruháimat, így Apa kiment, hogy hagyjon felöltözni. Mikor kész lettem Anya leültetett a székbe és elkezdte fésülni a hajam, mint régen kislány koromban. Megszorította a vállamat, sejtettem jelenleg nem képes megszólalni. Én megfogtam a kezét és rá mosolyogtam.

Ekkor Blake lépett a szobába. Rám nézett, de homlokán komoly redők játszottak, ennek következtében tudtam, bántja valami. Anyára pillantott, azután megint rám, mintha keresné a szavakat, hogy úgy közöljön valamit, hogy csak én értsem. Kérdőn felvontam a szemöldökömet, mire felmutatott egy cetlit és csak ennyit szólt:

- Ez neked jött - majd odalépve hozzám a kezembe nyomta azt.

Mikor megláttam a kézírást, szinte rögtön felsikoltottam. Egy átlátszó ürüggyel kiküldtem Anyát, aki nyilván azt hitte, hogy egyedül szeretnék lenni egy kicsit, mert szó nélkül teljesítette a kérésemet. Ismét a papírdarabra néztem, amin csak egy cím állt. Pontosan tudtam, hogy hova vezet.

Kirobbantam az ajtón, arra viszont nem számítottam, hogy ennyien lesznek a nappalimban. Anya, Apa, David, az ügyvédem, CeCe, Behati, Rihanna és Harry is ott volt, pontosan ennyien választottak el attól, hogy kijussak a lakásból. Kiszáradt a szám, valamit gyorsan ki kellett találnom, hogy kijussak innen.

Segélykérően Blake-re pillantottam, aki azonban szigorúan méregetett. Tudtam, hogy tudja hova vezet a cím, és hogy esze agában sincs odaengedni. Szavak nélküli kommunikációnk alatt azonban megtört, bólintott, majd a többiekhez fordult.

- Nekünk most el kell mennünk - jelentette ki, olyan határozottan, hogy pár másodpercig senki sem reagált, David csak akkor szólalt meg, mikor már fél lábbal kint voltunk a küszöbön.
- Mégis hova mentek?
- Mindjárt jövünk, időben ott leszünk a bíróságon - ígérte Blake, utána becsukta az ajtót, mielőtt bárki megakadályozhatott volna minket.

A kocsiban teljes csend honolt köztünk. Hihetetlenül hálás voltam az ügyvédnek, hogy elintézte, hogy az a GPS-es nyomkövető szar lekerüljön a lábamról. Valószínű sokkal többet kaptam volna tizennyolc hónapnál, ha most látnák, hogy hova tartok.

Blake egy-egy szemrehányó pillantással illetett, tudtam, hogy nem ért egyet azzal, hogy odamegyek. De tudnom kell, mit akar. Mit mondhat ezek után?

Lassan leparkoltunk az elhagyatott épület előtt. Egyedül szálltam ki a kocsiból, szemeimet végigjárattam a romos épületen, mielőtt megállapodott volna a nem messze tőlem fekete kocsijának támaszkodó magas alakon. Bár évek óta nem láttam, ugyanolyan hatással volt rám, mint amikor utoljára találkoztunk. A szám kiszáradt, a bőröm libabőrös lett, valami láthatatlan erő vonzott hozzá. Pár lépésre tőle megálltam, kék szemeit rám emelte.

- Hogyan jutottál vissza az országba? - kérdeztem, mire ő felnevetett.

---


A feszültség kézzel fogható volt. Cassie és Blake még mindig nem értek vissza, az ügyész pedig öt percen belül fogad minket. Annabelle fel-alá járkált mellettem, az ügyvéd kezébe temetett arccal, falfehéren üldögélt. Tudom, hogy rengeteg kapcsolatát fel kellett használnia ahhoz, hogy Cassie szabadon mozoghasson, de ha nem jelenik meg… Nos, az a karrierjébe kerülhet.

Előfordulhat, hogy nem jön el? El sem tudtam képzelni, hogy mit élhet át, hisz konkrétan börtönbe kell vonulnia. Nem viselte túl jól az elmúlt pár napot, folyamatosan ki volt borulva, bár ezen nem is csodálkoztam. Csakhogy nem tudtam róla elképzelni, hogy elfusson.

A saját érzéseimmel nem is foglalkoztam az elmúlt hetekben. A fiúk sokat segítettek, gyakorlatilag kivontak a munka alól, hogy Cassie-vel lehessek és ezért rendkívül hálás voltam nekik. Nem tudom, hogyan lettem volna képes most mosolyogva interjút adni, vagy fanokkal képeket készíteni. Valószínűleg sehogy.

Ironikus volt ez az egész. Végre találtam egy lányt, akivel el tudtam képzelni a jövőmet, erre mi történik? Börtönbe megy? Most mondjátok, hogy nem röhejes…

Mielőtt azonban mindenki teljes pánikba esett volna, megjelent… Haja szétzilálva, arca zöldes színben játszott. Őszintén megijedtem, mikor megláttam.

- Mi történt?  - ragadtam meg a kezét, ám ő nem válaszolt, csupán felágaskodott és megcsókolt. Ez a pár másodperc szörnyű volt, mert tudtam, hogy hosszú ideig ez lesz az utolsó csókunk, búcsú volt és ez elkeserített. Cassie úgyszintén a könnyeivel küszködött, mikor az ügyvédjével karöltve bekopogtatott az ügyészhez, aki be is tessékelte őket.

Amint becsukódott az ajtó, Annabelle felzokogott, sőt még CeCe is elfordult, nehogy valaki meglássa, mennyire megviseli ez az egész. Én magamba roskadva rogytam le az egyik székre, ami szép sorban sorakozott az antiknak tűnő ablakok előtt.

Összesen fél órát vett igénybe az egész, ennyi idő volt, mire újra kinyílt az iroda bejárata és Cassie-t két rendőr kísérte ki, már bilincsben. Szívszorító látvány volt őt így látni, az ő szemei már  piroslottak a visszanyelt érzelmektől. Követtük őket ki az épületből egészen a rabszállító terepjáróig, ahol az egyik kísérő besegítette a lányt az elítélteknek fenntartott helyre. A sofőrtől egy rács, míg a hátsó ajtótól két kommandós választotta el. Amikor becsukódott, majd elindult kifelé az autó, térdre rogytam. Nem lehet, hogy így legyen vége, egyszerűen nem lehet!

---


A bahreini paddock teljes sokban hallgatta a híreket. Cassandra börtönbe vonult, de mielőtt ezt megtette volna, elárulta a főügyésznek, hol találja Maximilian Strausst. A BBC élőben közvetítette a rajtaütést, amiben a 21. század egyik legnagyobb embercsempészét tartóztatták le. Több rendőr meghalt, a képek felkavaróak voltak, szinte semmi mást nem lehetett látni, csupán vért és a tüzet, amit egy robbanás okozott.

Lewis mellettem teljesen ki volt borulva. Ő és Cassie nagyon közel álltak egymáshoz,  ezzel szemben még ő sem tudta, hogy Cassie valóban bűnös azokban a vádakban, amiket felhoztak ellene. A mellettünk álló ember - azt hiszem, a Mercedes PR-osa, az előbb mintha azt mondta volna, hogy mivel elkapták Strausst, újra fogják tárgyalni az ügyét, de így is jó pár hónap börtön vár rá.

Egyetlen egy ember volt, akit láthatóan hidegen hagytak a történtek. Kimi Räikkönen úgy ült egymagában az asztalnál, mintha egy teljesen átlagos nap lenne, amiben ő beült ebédelni. Semmi jelét nem adta annak, hogy bármit is érezni akár Cassie letartóztatása, akár a véres képek láttán. Olyan volt, mint egy jégtömb, tökéletesen illett rá a Jégember becenév.

Nem bírtam tovább. Nem tudom, hogy mi késztetett arra, hogy érdekeljen ez az ember, de karba tett kézzel álltam mellé. Ő felpillantott a leveséből, szemei összeszűkültek, amint rám nézett. Gyönyörű szürke szeme van - futott át az agyamon, ámde ezt a gondolatot gyorsan száműztem. Frusztrációmat rajta akartam levezetni, ezen a bunkó faszkalapon, aki magán kívül senkivel sem törődik. Hirtelen elhatározásból felemeltem a kezemet és hatalmas lendülettel ütöttem meg.

Arcán ott maradt a tenyerem piros lenyomata. Felpattant, mind a két kezemet a hátam mögé szorította, arca csakis néhány centiméterre volt az enyémtől, így éreztem mentolos leheletét. Nem tudtam mit fog tenni, úgy tűnt, most tényleg felbosszantottam, viszont nem szólt semmit, csupán elengedett, majd mikor konstatálta, hogy nem akarom újra megtámadni hátat fordított nekem és elindult az ellenkező irányba.

- Most meg mégis hova mész? - kiáltottam utána, bár magam sem tudtam, hogy mi késztet erre. Olyan dolgokat tettem ezzel az emberrel kapcsolatban, amiket még saját magam sem tudtam megmagyarázni. Lehet, kezdek becsavarodni.

- El - válaszolta foghegyről.
- Hogy lehetsz ennyire… ennyire… - kerestem a megfelelő szót, csakhogy  nem találtam. Úgy éreztem, ez elég gyakran történik meg velem, amikor vele vagyok. - Az egyik ismerősödet letartóztatták és te nem is törődsz ezzel!. Ez az érzéketlenség netovábbja.
- Őt se érdekelné, ha velem történne - vont vállat. - Mellesleg segítene rajta, ha sopánkodnék? Nem. Akkor minek tenném?  Pusztán időpocsékolás.
- Nem lehetsz ilyen - tátottam el a számat. -, valamit csak kell érezned ezzel kapcsolatban!
- Pedig nem - felelte, majd megint elindult.
- Kimi!


- Mit akarsz? - nézett vissza, most már egy árnyalatnyi türelmetlenséggel a hangjában. Én pedig beleharaptam az ajkamba. Mit is akartam? Ha őszinte akartam lenni, akkor legszívesebben megcsókoltam volna, de ez nyilvánvalóan legalább annyira őrültség lenne, minthogyha azt kérném tőle, hogy törjön ki könnyekben. Így csak megráztam a fejem és hagytam, hogy elmenjen, miközben néztem, ahogy alakját elnyeli a Ferrari kamionja.

10 megjegyzés:

  1. Kedves Raquel!
    Mivel végig olvastam az egész blogot, írok neked, hiszen kértél rá. :)
    Megszakad a szívem, hogy vége az első évadnak, hiszem úgy érzem, hogy nemrég kezdted és csak tegnap írtam meg neked a kritikát...
    De ez a rész: <3. Röviden csak ennyi, és most nincs kedvem kifejteni, hogy mi tetszett és, miért, reggel van még, de imádtam. Harry szemszöge az egész történet alatt a kedvencem volt, nem tudom az okát...

    Szóval: további sok sikert!

    Puszi,
    Sheila

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Sheila!
      Köszönöm szépen a kommentet :)
      Igen, most én is szomorú vagyok :( Ugye? Nekem is ilyen érzésem van, pedig már több hónapja volt...
      Örülök, hogy tetszett a rész, ez sokat jelent :)

      Köszönöm szépen!

      Puszillak
      Raquel

      Törlés
  2. Drága!
    Eszméletlen jó lett a befejezés,nagyon jól megírtad! Most hányolom hogy sokáig nem lesz semmi:(
    nekem a legjobban Harry szemszöge tetszett most :)
    pussz:*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Édesem, köszönöm szépen!
      Hah, te kis érzelmes, te <3 Naná, hogy az övé tetszett :)
      Pusszantás :)

      Törlés
  3. Kedves, Raquel!
    Tudom, hogy leírtam már levél formában a véleményem, viszont az évadzáróra és kérésedre való tekintettel gondoltam ismételten írok... immáron sokkal összeszedettebben.
    Ez a rész úgyszintén tetszett, akárcsak a többi, habár ez nem meglepő, tekintve, mióta követem a történet alakulását. Nekem -, mint ahogy említettem is - Hayley szemszöveg volt a kedvencem... Csak, hogy különcködjek az első két megjegyzésíróhoz képest. Imádom ezt a szálat és Kimi jellemét szintén. Nem tudom, miért, pusztán találtam benne valamit a karakterébe, ami megfogott.
    Nos, igen, természetesen nekem ugyanúgy furcsa lesz, hogy ebből nem kapok új részt. Csupán néhány hetet kell valahogy megélnem nélküle és meg is értem a szünetet, szóval nem fogok panaszkodni.
    Nem tudom, mit írhatnék még... Talán csakis annyit, hogy kíváncsian várom a folytatást.
    További szép napot!
    Timi
    xx

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Timi!
      Köszönöm szépen, hogy ide is leírtad, aranyos vagy :)
      Örülök, hogy tetszik ez a szál, mert a második évadban lesz szerepük bőven :) Kimi pedig nekem nagy és örök kedvencem, szóval örülök, hogy tetszik neked a karaktere :)
      Neked is!
      Raquel

      Törlés
  4. Kedves Raquel!
    Vegyes érzelmek kavarognak bennem. Egyrészt fantasztikus lett a fejezet, remek lezárás, de épp a lezárás miatt vérzik a szívem is. Nagyon fog hiányozni a történet, még akkor is, ha csak pár hétre lesz felfüggesztve. Igazán a szívemben lopta magát Cassie és Hailey karaktere és Harry-t is egészen megkedveltem, annak ellenére, hogy amúgy a One Direction nem a szívem csücske. Azért remélem ez a kis idő hamar elmegy, és ismét visszatérsz/ünk a régi kerék vágásba.
    Puszillak és ölellek,
    Elsie Flannery

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Elsie!
      Nem kell sokáig várnod, bár nekem is hiányozni fog a történet, most két másikkal is szeretnék foglalkozni :)
      Örülök, hogy így is megszeretted Harryt, ez azt jelenti, hogy valamit azért jól csinálok :)
      Ölellek és puszi:
      Raquel

      Törlés
  5. Kedves Raquel! :)
    Én pár napja találtam rá a blogodra, szinte az első részeknél megfogott. Nagyon érdekes, izgalmas és nem sablon a történet. Örülök, hogy a végére Harry és Cassie egy pár lettek. Mivel csak néhány napja látogatom az oldaladat ezért még nem nagyon világos számomra, ugye lesz második évad? Szívesen olvasnám a folytatását.
    További jó írást, és kitartást.
    Puszi: egy új olvasód :*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Először is köszönöm, hogy írtál, örülök, hogy rátaláltál a blogra és hogy tetszik a történet :)
      Igen, lesz második évad méghozzá szeptembertől :)
      Köszönöm szépen :)
      Ölellek:
      Raquel

      Törlés