27. rész - Szembesülés

Sziasztok!

Remélem nem untok még, nem panaszkodásból, de mostanában nem vagytok túl aktívak visszajelzések terén, pedig én nagyon örülnék neki! Természetesen, azoknak, akik mindig írnak rettentő hálás vagyok!

Na de, itt is van az új rész, remélem tetszeni fog :) Tudom, megint egy kicsit rövidebb lett annál, amit megszoktatok, esküszöm legközelebb hosszabbat írok! :)

Abbahagyom a rizsázást! Kellemes olvasást!

Ölel titeket:

Raquel

Hatalmasat sóhajtottam, mikor beléptem az előcsarnokba. A portás csak intett a fejével, lassan, de biztosan mindenki megszokta, hogy itt dolgozom. Rajtam kívül.

Még mindig furcsa volt reggelenként valami elfogadhatót felhúzni, - hiszen valljuk be, nem teljesen mindegy, miben érkezel meg London egyik legelőkelőbb negyedébe, na, meg az sem volt mellékes, hogy meguntam CeCe szekálását hallgatni, - azután bejönni ebbe a hihetetlenül fényűző épületbe, majd egy olyan ember dolgaival foglalkozni, akinek havi bevétele elérte a hétszázezer fontot. Igen, kiszámoltam a fizetésem alapján.

Ezen a reggelen, azonban egy plusz teher is nyomta a vállam. CeCe üzent, hogy Cassie hatalmas meglepetésre visszatért a városba. Tudtam, hogy ezt a pillanatot nem tudom az örökkévalóságig húzni, de azért örültem volna, ha még pár hetet pihen a világ másik végén. Alapból is tartottam tőle, ám most már konkrétan rettegtem, hogy mi lesz, ha  rájön, hogy randizok azzal, akivel ő… Nos, akivel ő lefeküdt néhány alkalommal.

Mikor gondolataim elértek ehhez a részhez, indokolatlan dühöt éreztem. Agyamban kéretlen képek jelentek meg arról, ahogy Harry és Cassie szeretkezik, szinte magam előtt láttam a lány tökéletes testét. Igaz, még élőben nem volt szerencsém megcsodálni, ellenben lehet, ez most jól jött. Kifújtam a levegőt. Ez így nem lesz jó, nagyon nem lesz jó. Amennyiben bepánikolok, már a kisugárzásomból is rá fog jönni, valami nincs rendben.

Legszívesebben megnyomtam volna a lift stop gombját, de mielőtt komolyan megfontolhattam volna ezt a lehetőséget, kinyílt az ajtó. Beléptem az előszobába, majd automatikusan a nappali felé vettem az irányt, hisz CeCe-t általában ott találtam meg.

Azonban, most egy nem mindennapi látvány fogadott. Cassie és egy srác, akinek rövid, fekete haja és bronzos bőre volt, egymásba gabalyodva csókolóztak a konyha pulton. Na, ez az amerikai konyha egyik nagy hátránya. Döbbentem néztem CeCe-re, aki teljes lelki nyugalommal ült a laptopja előtt és szorgosan gépelt valamit, látszólag egy cseppet sem hatotta meg, a tőle körülbelül két méterre zajló jelenet.

- Csakhogy itt vagy - nézett rám, mikor megálltam nem sokkal előtte. - Kismillió dolgunk van. Fel kéne hívnod a rendezőket, hogy pontosan küldjék el a menetrendet. Utána hívd fel de la Rentát és mond meg neki, hogyha nem küldi át a ruhát még ma, akkor Cassie Versacéban jelenik meg, az övékét már megkaptuk. Utána hívd fel a Swarowskit, hogy tök jó lenne látni a kiegészítőket, szóval legalább a képet küldjék át a stylistnak. Te figyelsz rám?

Őszintén, egyáltalán nem tettem. A mellettem lévő fiatal pár teljesen lefoglalt. Annyira hevesen csókolóztak, hogy ha nem lett volna a hatalmas bőrszín különbség, akkor nem tudtam volna megállapítani, hogy melyik végtag kié. A pasi arcát nem láttam, mert Cassie haja mindent kitakart, de elég helyes lehetett, ami azt illeti, noha ezen nem kéne meglepődnöm. Csak rá kell nézni Harryre, hogy lássuk, Cassie nem randizik akárkikkel…  Már ha ezt randinak lehet nevezni.

- Ne törődj velük! - hallottam CeCe-t újra megszólalni. – Gondolom, kapcsolatuk egy újabb szakaszába léptek, most nyilván kielégítetlen perverzióikat valósítják meg. Úgy látszik, most jutottak el odáig, hogy valaki figyelje őket szex közben.

Nem tartottam magam prűdnek, de most egy döbbent nyögés csúszott ki a számon. Na, ne már! Én nem akarom végignézni, ahogy ezek ketten itt... Könyörgöm, Istenem, mond, hogy csak szórakozol velem!

- Akkor nagyon rossz közönséget választottak - annyira szétszórt voltam, hogy nem is hallottam a liftet, ami újabb két vendéget szállított fel hozzánk. Behati és Rihanna érkezett meg, természetesen tökéletes külsővel, ahogy két fiatal világsztártól elvárja az ember. Az előbbi mondat természetesen RiRi szájából hangzott el, aki élvezkedve foglalt helyet a kanapén. Komolyan, már csak egy popcorn hiányzik a kezéből!

- Te Jó ég! - úgy tűnt, legalább Behatit megdöbbenti ez a dolog, már kezdtem úgy érezni, velem van a baj. - Na, jó, gyerekek, szeretlek titeket, de ez sok!

- Ugyan Bee, ne mondd, hogy te nem szoktál csúnya dolgokat művelni Adam-mel! - kontrázott RiRi.

- Privát körülmények között - forgatta a szemét Beha. - Ott teljesen rendben van, de most rajtuk kívül van négy ember a szobában.

- Engem nem zavar - Rihanna kaján vigyora, tényleg erre engedett következtetni.

- De a maradék hármat igen! - Behati ellentmondást nem tűrve ment oda hozzájuk és választotta szét őket. - Cassie, Taylor! Hahó, moderáljátok magatokat, légy szíves!

Cassie és a srác, akit ezek szerint Taylornak hívtak nagy nehezen leszálltam egymásról. Most döbbentem csak rá, hogy a fiút is ismerem valahonnan. Persze, az Alkonyat filmek! Szájtátva néztem rá, mezítelen felsőteste, ugyanis tökéletes volt. Ezek szerint mégsem Photoshoppolták. Döbbenten néztem, ahogy mindenkinek puszit ad, úgy látszik, sokszor járt már itt. Hozzám is odalépett és egy kedves mosollyal az arcán bemutatkozott.

- Taylor Lautner!

- Hayley Parker! - ráztam meg a kezét, Cassie közben végig engem bámult, tekintetétől automatikusan nyeltem egyet.

- Na, jó, valami reggeliről volt szó - nyafogta Rihanna. - Ahogy látom Cassie rengeteg energiát elégetett az este és a reggel folyamán, szóval lehetne, hogy együnk? Most?

- Menjetek előre, mindjárt megyek! - felelte Cassie, hangja vérfagyasztóan nyugodt volt. - Taylor, drága, öltözz fel! CeCe, kérlek, te maradj, Hayley te is!

Tudtam, hogy valami baj van. Abban a pillanatban tudtam, ahogy Cassie rám nézett. Csupán egy alsónemű és egy köntös volt rajta, alakja valóban hibátlan, ahogy gondoltam. Kék szeme jéghidegen mért végig, miközben várta, hogy a többiek kimenjenek. RiRi csak vállat vont és Behatival a sarkában elhagyták a lakást. Taylor sem ellenkezett -, bár nagyon reméltem, hogy megteszi - és a hálószoba felé vette az irányt. Így csak hárman maradtunk. CeCe, Cassie és én.

A levegő szinte megfagyott, a hangulat egyértelműen megváltozott. CeCe úgy mozgatta a szemeit kettőnk között, mintha teniszmérkőzést nézne. Cassie azonban csak állt, karba tett kézzel és csak bámult. Én nem voltam képes a szemébe nézni, lelkiismeret furdalásom nem engedte. Tudtam, hogy tudja. Nem volt erőm megszólalni, mondani valamit a védelmemben, egyszerűen csak álltam ott, mint egy sóbálvány. A feszültséget végül CeCe nem bírta tovább.

- Na, jó, valaki kezdjen el beszélni!

Mintha csak varázslatot törne meg, ebben a pillanatban Cassie kinyitotta a száját. Hangja rekedt volt, mintha legszívesebben sírna, mégis egész lényéből fenyegetés sugárzott felém.

- Annyira hálátlan vagy, tudod? Felvettelek, mindenféle képzettség vagy tapasztalat nélkül, olyan fizetést kaptál, amit bárki megirigyelhetne. Te pedig hátba szúrtál - ez azért sántított. Először is nem ő, hanem CeCe vett fel. Másodszor nem szúrtam hátba, hiszen hivatalosan sosem jártak Harryvel. Igaz?

- Kavarni azzal a sráccal, akivel én vagyok, a hátam mögött? Komolyan? Ez lennél te? Szegény, egyedülálló anyuka, kicsit szégyenlős, kicsit nebáncsvirág, de arra azért képes, hogy megdugassa magát a főnöke pasijával, nem igaz?!

- Nem, mi sosem... - leheltem, annyira szerettem volna magamat megvédeni, de Cassie nem hagyott rá lehetőséget.

- Mindegy is. Nem érdekel... Nem érdekel... - volt valami a hanghordozásában, ami miatt nem tudtam eldönteni, hogy saját magát győzködi-e vagy az én tudomásomra akarja hozni, mennyire kicsi vagyok a szemében. - Takarodj a házamból! Szedd össze a holmidat és soha többet ne lássalak! A te érdekedben!

Kinyitottam a számat, hogy mondjak valamit, ámde Cassie már messze járt. Csupán az ajtó csapódást hallottam, de még mindig nem tudtam megmozdulni. Ismerve és kellőképpen tartva Cassie-től tudtam, hogy rosszabbat is kaphattam volna, bár így sem volt kellemes. Ami viszont még rosszabb volt, az CeCe tekintete, ami csak úgy sugározta a csalódottságot.

- Én... - kezdtem neki a magyarázkodást, azonban a kezét felemelve jelezte, hogy nem érdeklik a szavaim.

- A törvény szerint a következő két hónap fizetését kapod végkielégítésként. Mivel szerződést írtál alá, ezért lesz egy kis papírmunkánk, a jövő héten felhívlak és megbeszélünk egy időpontot, amikor megcsinálhatjuk.

Bólintottam, majd a szám elé szorítottam a kezem, nehogy fel-feltörő zokogásom kibuggyanjon belőlem.

- Azt hiszem, jobb, ha azelőtt elmész, mielőtt visszajön! - figyelmeztetett és visszaült a gép elé, feltételezem azért, hogy folytassa a munkáját. Én összeszedtem azokat a tárgyakat, amikkel itt dolgoztam, gyorsan a táskámba gyömöszöltem őket, majd kifelé vettem az irányt. Még egyszer, utoljára visszanéztem a lakásra, majd megnyomtam a hívógombot. A liftben aztán végre elengedhettem magam, a földre rogytam és a zokogás elemi erővel lett rajtam úrrá.

Vélemény kérés!

Sziasztok!

Én soha nem voltam nagy híve a trailereknek, de már többen mondtátok, hogy esetleg nem ártana egy az oldalnak. Elkezdtem ezen gondolkodni, de azért kérnék még pár véleményt, hogy ti szeretnétek-e. Ha igen, akkor pipáljatok légyszi a tetszikre, ha nem szeretnétek, akkor értelem szerűen a nem tetszikre! Előre is köszönöm a véleményeteket, persze írásos véleményt is szívesen fogadok!

Holnap érkezik az új rész, valamint már elkezdtem gyártani az okleveleket, vasárnapra reális az elmaradt eredményhirdetés. Remélem az érintettek nem haragszanak a késedelem miatt!

Ölellek titeket!

Raquel

26. rész - Hazatérés

Sziasztok!

Szerda révén új résszel jelentkezem, remélem tetszeni fog :) Véleményeket szívesen fogadok, akár pipa, akár komment formájában!

Kellemes olvasást!

Ölellek titeket:

Raquel

Csak futottam fel a lépcsőkön, nem törődve azzal, hogy a tüdőmben és az oldalamban szúró fájdalmat éreztem a megerőltetéstől. Az emeleteket jelző számokra mindössze egy pillantást vetettem és már rohantam is tovább. A keresett helyre érve kirántottam az ajtót és végigszáguldottam a rendezett folyosón. A késői időpont miatt itt immár senki sem lézengett, csupán a hotel biztonsági kameráinak zümmögése törte meg a csendet. A 243-as szobához érve megtorpantam és eszeveszett hévvel kezdtem el csapkodni az ajtót. Arcomat könnyek áztatták, pár órája még tökéletes sminkem fekete patakokban folyt le az arcomon. Kitartóan dörömböltem, de választ nem kaptam.

- Azonnal nyisd ki, tudom, hogy itt vagy - kiabáltam bele a csukott ajtóba, majd kézzel-lábbal estem ismét neki a püfölésének. Nem túl csendes tombolásomat végül az zárta le, mikor a bejárat résnyire kinyílt és egy lámpa halvány fénycsíkja szökött ki a folyosóra.

- Cassie? - kérdezte az álmos férfihang, mire én durván félrelöktem, hogy be tudjak menni. Ott a földre rogytam, könnyeim csendesen hullottak tovább, habár semmit nem tettem, hogy megállítsam őket.

- Meg akarok halni - jelentettem ki meggyötörten, és ebben a pillanatban valóban így is éreztem.

- Dehogy akarsz - hallottam a választ, majd egy nagy pohár whisky került a látókörömbe, megragadtam és egy húzásra megittam. Érzékeltem, hogy erős kezek emelnek fel, fejemet egy izmos vállra hajtottam,  nemsokára bőrömön a selyem édes érintését éreztem.

- Próbálj meg aludni! - a szavak már nem jutottak el az agyamig, a nap eseményei kezdtek elhalványulni, a fájdalom kezdett csillapodni. Légzésem végre lecsillapodott, ahogy éreztem a meleg testet magam mellett. Biztonságban voltam, végre senki sem bánthatott. Elégedetten sóhajtottam, ezután becsuktam a szemeimet.

24 órával korábban

Hűs szellő kapott a hajamba, elviselhetőbbé téve a hőséget, amit már alig bírtam. Az óceán halk morajlását hallgatva szinte földön túlian nyugodtnak éreztem magam. Bár hoztam magammal könyvet, teljesen feleslegesnek éreztem, csupán csöndben élveztem, ahogy a nap felmelegíti bőrömet, ahogy az egész tájból kisugárzó nyugalom végre ellazít.

- Kérlek, add meg Harry herceg számát! - hatalmasat sóhajtottam. Imádtam gyerekkori barátnőmet, Thea-t, akivel minden itthon töltött percemen töltöttem, noha volt egy olyan rossz szokása, hogy könnyen megszállottja lett egy-egy embernek. Ha meglátott mindig rám szállt, hogy adjam meg ennek vagy annak a számát, nekem persze eszem ágában sem volt ezt megtenni.

- Az előbb mondtam, hogy nincs meg a száma - ismételten meg végül magam, s visszahajtottam a fejem a napozószékre.

- Oké, akkor beérem Liam Hemsworth-szel - nagylelkűségén kizárólag mosolyogni tudtam. Nem adja fel egykönnyen az biztos. - Na, kérlek! Én nem élek olyan izgalmas életet, mint te. És ne gyere azzal, hogy nincs meg, biztos forrásból tudom, hogy jó viszonyt ápoltok!

-„ Biztos forrás”? - emeltem meg az egyik szemöldökömet, ez tényleg kezdett érdekelni.

- Hollywood Life - felelte, mire felnevettem. Tudhattam volna, hogy innen fúj a szél. - Úgy is meg fogod adni, én tudom. Viszont, most beszéljünk másról. Még mindig nem mondtam el, mit is keresel itt ilyenkor. Ne érts félre, imádlak, de ebben az időszakban általában Európában vagy.

A szememet forgattam. Amióta csak megérkeztem Perth-be, azóta folyamatosan faggatásnak vagyok kitéve. Hol az édesapám, hol Thea, hol pedig a szomszédok kapnak el, hogy feltegyenek pár tolakodó kérdést, amire eszem ágában nem volt válaszolni. Most, hogy elkerüljem a további kérdezősködést, felpattantam és a ház felé vettem az irányt.

- Egyszer úgy is válaszolnod kell! - kiabált utánam, de én csak vállat vontam. Gyorsan letusoltam, majd a konyha felé vettem az irányt, hogy összeüssek valamit vacsorára. A nappaliban megtaláltam Theát, aki apuval együtt valami sportműsort nézett, hangosan bíztatták a kedvenc csapatukat, vagy éppen csalódottan mordultak egyet, ha nem úgy alakultak a dolgok, ahogy ők elképzelték. Automatikusan kaptam fel a telefonom, hogy egy pillantást vethessek a több tucat nem fogadott hívásra, ám akivel a leginkább vágytam beszélni nem keresett. Csalódottan dobtam vissza a készüléket a pultra, bár nem is tudom, mire számítottam.

- Kinek a hívását várod? - kérdezte Thea, mikor kihozta a popcornos tálat, még egy adagért.

- Ha teleeszitek magatokat azzal a szeméttel, akkor nem csinálok vacsorát! - fenyegettem meg, mire csak nyelvet nyújtott rám, de letette a mikrós kukoricát a pultra, majd sértődötten visszavonult.

Főzés közben az agyam rengeteg dolgon járt. Főképp azon, hogy ezzel a házzal kéne valamit kezdeni. Apa soha nem fogadott el tőlem pénzt, mindent megpróbált az ő keresetéből fent tartani, de ez meg is látszott. Szerintem, azóta nem volt itt egy nagyobb renoválás, mióta Anya elköltözött, a fehér falakra ráfért volna egy festés, a bútorok hetven százalékát pedig hezitálás nélkül dobtam volna a kukába. A terítéshez használt tányérok voltak vagy hatvan évesek, arról nem beszélve, hogy mind különböző kollekcióból származott. Megpróbáltam nagyjából hasonlóakat választani, amiket elrendeztem a rozoga asztalon, ellenben a végeredmény siralmas lett.

- Mennyei illatok - szippantott egy nagyot Apa, amikor bejött, majd elégedetten foglalt helyet az asztalfőn. Thea teketóriázás nélkül ült le mellé, de ezen meg sem lepődtem, hisz gyakorlatilag itt lakott.

Csendben fogyasztottuk el a vacsorát, azután végre sikerült Theát is kitennünk, így nyugodtan ki tudtunk ülni a verandára, egy sör kíséretében.

- Még mindig nem szoktam meg, hogy az én kicsi lányom legálisan ihat - nézett a kezemben tartott üvegre. - Gyorsan felnőttél.

Én csak nevettem. Nem szerettem gyerek lenni. Minden felelőséggel és szarsággal együtt jobb volt nekem így.

- Aggódom érted - folytatta. - Mit keresel itt, Cass?

Elfordítottam róla a tekintetem,. Tudtam, most jött el annak az ideje, hogy elmondjam, nem húzhatom tovább. De akkor sem volt egyszerűbb. Végül vettem egy hatalmas levegőt és kiöntöttem neki a szívem. Elmondtam mindent, a legapróbb részletig, Apa előtt soha nem voltak titkaim, minden hülyeségemről tudott. Ő homlokráncolva hallgatott, egy szót sem szólt, amíg be nem fejeztem.

- Nekem úgy tűnik, hogy ez a srác tényleg törődik veled - utalt Harryre, amitől egy kicsit elszégyelltem magam. Ha már a saját apád ezt mondja, az azért jelent valamit, nem? - Szerintem nem kéne eldobnod magadtól ezt a lehetőséget pusztán azért, mert félsz.

Kortyoltam egyet a sörömből. Valóban csak a félelmeimet kéne legyőznöm? Tényleg megbízhatok Harryben?

- De ha elhagy? - tudom milyen gyerekesen hangzott ez, viszont akkor is ki kellett mondanom.

- Nos, akkor én leszek az első, aki jó alaposan seggbe rúgja - nevetett Apa, majd komolyabb hangon folytatta. - Ha elhagy, hát elment. Sírsz pár napot, majd jön az új szerelem. Nem lenne szabad ennyire félned az elköteleződéstől. Sok mindentől fosztod meg magad. Na, jó, én ilyenkor már rég alszom! Jó éjt!

- Jó éjt! – motyogtam, majd megsimítottam a kezét, miközben elment mellettem.

Lehunytam a szememet. Tudtam, hogy igaza van. De bele merek ugrani? Meg tudom engedni, hogy én is annyira törődjek Harryvel, akárcsak ő velem? Képes vagyok rá?

Egyszer csak egy kép úszott lelki szemeim elé. Harry és én voltam kézen fogva, nem törődve a külvilággal. Nem csináltunk semmi különlegeset, mégis jól éreztük magunkat. Szinte éreztem Harry kölniét.

Az elhatározás hirtelen jött, de átjárta minden porcikámat. Muszáj visszamennem Angliába, beszélnem kell Harry-vel. Most nem lehetek gyáva nyúl. Gyorsan pakoltam össze a cuccaimat, mindent csak begyűrtem, végül írtam egy rövid cetlit Apának, hogy elmentem.

A magángép már felszállásra kész volt, mikor odaértem. Az út hosszú volt, de szerencsére sikerült átaludnom a nagy részét. Amint leszálltam a repülőről, azonnal a telefonomért nyúltam, hogy írjak Harrynek. Nem tudom, hogy a hideg, téli időjárástól libabőröztem-e vagy a feszültségtől, ami akkor keletkezett bennem, amikor elküldtem az üzenetet.

Amilyen gyorsan csak tudtam beszálltam a fekete Infiniti terepjárómba. Szerencsére a gipszet már levették, így tudtam vezetni. Kis csalódás lett úrrá rajtam, amiért Harry nem válaszolt. Kedvtelenül indultam el a Tower felé. A lakásban minden úgy maradt, ahogy hagytam. Bár itt az éjszaka volt, az időeltolódás miatt nem tudtam aludni, így viszont egyre inkább elbizonytalanodtam magamban és Harryben. Minél tovább járattam az agyam annál nagyobb hibának tűnt az SMS.

Az idegtépő gondolataimnak a kapucsengő vetett véget. Felvettem a telefont, mire a portás jelentette, hogy Mr. Styles van itt. A lélegzetem is elakadt, de mondtam, hogy engedjék fel. Soha nem izgultam annyira, mint most. Körülbelül egy évnek éreztem, mire végre kinyílt a lift ajtaja és Harry belépett. Ki volt öltözve, úgy tűnt, valami rendezvényről jöhetett, ezzel szemben rettentő dögös is volt. Egy félénk mosollyal köszöntöttem, amit ő nem viszonzott, noha ezen nem  kellett volna csodálkoznom.

Közelebb léptem hozzá, de ő elhúzódott és letelepedett a kanapéra. A torkomban egy hatalmas gombóc növekedett, nem is értettem magam. Mégis mire számítottam, hogy a nyakamba veti magát?

- Mit szeretnél, Cassie? - kérdezte meg végül, hangja teljesen rideg, érzelemmentes.

- Én csak... Én csak... - dadogtam.

- Azt mondtad, beszélnünk kell - tette szét a kezeit. - Itt vagyok. Beszélj!

Harry hideg magatartása szinte megrémisztett. Igazán megbánthattam, még soha sem  viselkedett velem így. Egyedül a szeme nem volt semmitmondó, vagy közönyös, habár az is inkább indulatot árasztott, mint örömöt.

- Én csak azt akartam mondani, hogy sajnálom! - motyogtam és csak remélni mertem, hogy hallja szavaimat.

  Úgy viselkedek akár egy gyerek - emlékeztettem magam, de Harry magatartása megfélemlített. Felpattant és elkezdett nevetni. Ám kacajában nem volt semmi vidámság, inkább úgy tűnt, mintha kínjában nevetne.

- Ezt te sem gondolod komolyan! Végeztem ezzel, Cassie! - nézett végre rám. - Azt mondtad… nem is! Egész konkrétan CeCe mondta, hogy nem akarsz tőlem semmit! Semmit! Akkor most miért is kérsz bocsánatot?

- Tévedtem - csattantam fel, viszont rájöttem, most nekem lehet a legkevesebb jogom üvölteni. - Sajnálom, hogy nem én beszéltem veled. Azt is, hogy elmentem. De amíg távol voltam, gondolkodtam. Hidd el, nehéz ezt beismerni, de beijedtem. Kezdtek köztünk a dolgok komolyra fordulni, és én... - elakadtam.

- Te? – kérdezett vissza türelmetlenül, Harry.

- Nem tudom. Csak úgy éreztem megfojtasz. Kellett egy kis tér, de most itt vagyok, és akarom... - nyeltem egyet - akarlak téged - fejeztem be. Tudtam, hogy nem ez volt a világ legromantikusabb vallomása, tőlem mindössze ennyi tellett.

Harry felállt, majd felém sétált. Mindennél jobban vágytam arra, hogy megcsókoljon, de csak a két karomat fogtam meg. Úgy szorította, hogy szinte már fájt, szemét az enyémekbe fúrta, tekintete a teljes lelki feldúltságról árulkodott. Nyeltem egyet, ő pedig egy óriásit sóhajtott. Hátra lépett, idegesen beletúrt a hajába, míg én fájós karjaimat masszíroztam. Rám nézett, majd ki az ablakon, úgy tűnt, tépelődik valamin. Végül összeroskadt a kanapén, két kezébe rejtette arcát, ámde nem szólt semmit.

Mellételepedtem, kezemet óvatosan a hátára tettem, reméltem, nem hajol el gesztusom elől, de úgy látszott, inkább megnyugtatja. Felém fordította a fejét, láttam rajta, hogy szomorú, és bár nem tudtam az okát, meg akartam vigasztalni. Törődtem vele, és ezt már be is mertem vallani magamnak.

- Nem lehet - nyögte ki végre, mire összeráncoltam a homlokom.

- Mit nem lehet? - kérdeztem vissza összezavarodva.

- Nem lehetünk együtt.

Kezem hirtelen állt meg a háta simogatása közben. Döbbenten néztem rá, amíg ő nagy nehezen folytatta.

- Én elkezdtem randizni valakivel - vallotta be, hangjából csak úgy sütött a kétségbeesés.

- Kivel? –érdeklődtem élesen.

- Cassie, nem számít...

- Kivel? - hangommal egy olyan frekvenciát értem el, amire nem is hittem, hogy képes vagyok.

- Hayley-vel - lehelte, mire felpattantam.

Legszívesebben megütöttem volna, üvöltöztem volna, de egyiket sem voltam képes megtenni. Földbe gyökerezett a lábam, nem tudtam feldolgozni az előbb hallott információt.

- Cassie... - hallottam Harry hangját közvetlenül mögöttem.

- Menj el! - suttogtam, miközben az első könnycsepp megjelent az arcomon.

- Kérlek! - Harry hangja meggyötört volt, de nem hatott meg.

- Azt mondtam, menj el! - hangom határozottabbá vált, bár magam sem tudtam, hogy minek köszönhetően.

Harry sóhajtott egyet, majd hallottam lépteit végig a lakáson,: s később a lift csukódó hangját. Felkaptam a telefonomat, és CeCe számát tárcsáztam.

- Szia! - szóltam bele remegő hangon, mikor felvettem. - Ki kéne derítened valaki címét!

Új blog

Sziasztok!

Tudom, hogy mára ígértem egy eredményhirdetést, ne haragudjatok a késésért, de van két blog, amit még nem tudtam megnézni, amint megvagyok vele, máris érkezik!

Most viszont azért rabolom az időtöket, mert egy új történetbe kezdek bele. Az teljesen az F1-ről fog szólni, de próbálom azt is úgy megírni, hogy azok számára is élvezhető legyen a történet, akik esetleg nem rajonganak ezért a sportért, tehát ez senkit se rémítsen meg. A prológus holnap kerül fel, remélem belekukkantotok!

Előre jelzem, hogy a blog még nincs kész, még sok minden fel fog rá kerülni, illetve a design-t tervezem egy profira bízni, mert ez nekem még mindig nem megy :)

Ölellek titeket!

Raquel

http://fightforlovef1fanfic.blogspot.hu/

25. rész - A vacsora

Sziasztok!

Először is, tudom, hogy nem lett valami hosszú ez a rész, de megígérem, hogy a szerdán kárpótollak titeket, az egy sokkal hosszabb bejegyzés lesz.

Holnap érkezik az utolsó eredményhirdetés, utána a nyereményekkel kapcsolatban is aktívabb leszek :) 

Remélem tetszik a rész, és ha olvastátok, akkor hagytok magatok után nyomot!

Ölel titeket:

Raquel

Egyszerre volt mérhetetlenül szórakoztató és kétségbeejtő ez a randi. Hayley képtelen volt feloldódni - nem igazán tudtam eldönteni, hogy ennek én, a környezet vagy a furcsa helyzetünk-e az oka. Valószínűleg így minden egyben.

Csendesen ettünk, alig hangzott el köztünk pár szó. Én titokban Hayley-t figyeltem. A testtartása zárkózott volt, folyamatosan szőke haját babrálta, kék szemét rendkívül ritkán merte rám szegezni, nemigen evett, idegessége kézzel fogható volt.

- Nem ízlik? - kérdeztem, habár inkább csak azért, hogy végre elindítsam a társalgást.

- De - válaszolta. - Nagyon finom.

Letettem az evőeszközöket. Ez kicsit hangosabbra sikeredett annál, mint vártam, Hayley összerezzent, a környezetünkben pedig többen is szemrehányóan néztek rám. Nagyot sóhajtottam. Akármennyire kényes volt ez a téma, ameddig nem esünk át ezen a beszélgetésen, addig képtelenek leszünk normálisan beszélgetni.

- Gyerünk, beszélj! - mondtam határozottan Hayley-nek.

- Tessék? - kérdezett vissza, noha az arckifejezésén láttam, pontosan tudja, hogy miről beszélek.

- Mondd el nekem, mi bánt - ütöttem meg egy kedvesebb hangszínt, ami úgy tűnt, Hayley-nek jobban tetszik. Persze, ez nem jelentette azt, hogy könnyebben elkezdett beszélni, percek teltek el, mire újra kinyitotta a száját.

- Nem értem, hogy lehet az, hogy ennyire hamar túlléptél Cassie-n - kezdte kissé bizonytalanul. - Azt mondod, nem akarsz kihasználni, hogy annak, hogy most itt ülünk, semmi köze nincs hozzá. De, ez lehetetlen. Vagy ha mégis igaz, akkor te vagy a legkétszínűbb ember, akivel valaha találkoztam. - váltott magabiztos hangnemre.

Elgondolkodtam a szavain. Be kellett látnom, igaza volt. Még én sem egészen értettem, mit keresünk itt.

- Hagytam magam sodródni az árral - kezdtem bele, mert úgy érzékeltem, valóban jár neki egy komolyabb magyarázat. - Kedvellek. Mikor odajöttél hozzám a divatbemutatón, azt gondoltam: ki ez a lány? Kedves vagy, törődsz az emberekkel. Egyszerűen úgy érzem, meg szeretnélek ismerni.

Adtam neki egy kis időt, hogy feldolgozza azt, amit mondtam. Végre rám nézett, világoskék szemei röntgenként pásztáztak. Talán végre egy kicsit jobban megbízott bennem, azonban láttam rajta, hogy még vannak kérdései.

- Cassie?

Elkomorodtam. Ez egy sokkal nehezebb kérdés volt. Megköszörültem a torkomat és úgy döntöttem, picit húzom az időt.

- Mi van vele?

Hayley lesajnálóan nézett rám, habár ezen nem is csodálkozhattam.

- Honnan tudjam, hogy ha Cassie hazajön, akkor nem akarod majd inkább őt választani?

A velem szemben ülő gyönyörű nő hangja a szokásosnál sokkal határozottabb volt. Ebből arra következtettem, végre kibújt a szög a zsákból. Ez az, amiért a leginkább aggódik.

Előredőltem a székben, mire ő automatikusan hátra dőlt. Összehúztam a szemöldököm, nem tetszettek a reakciói, egyre nagyobb rejtélynek éreztem, hogy vajon miért jött el. Kíváncsiság talán?

- Leszámoltam vele - jelentettem ki, de még mindig komoly önuralomra volt szükségem ahhoz, hogy lecsillapítsam fellángoló indulataimat. - Elérte, amit akart. Soha többé, nem fogom zavarni.

Hayley aprót bólintott, bár beharapott alsó ajkából arra engedtem következtetni, nincs teljesen megelégedve a válaszommal. Azonban mintha csak negatív gondolatait akarná elkergetni, hirtelen megrázta a fejét és egy félénk mosolyt küldött nekem. Visszamosolyogtam rá, ezután intettem a pincérnek, hogy töltsön még egy kis bort.

- Soha nem voltam még ilyen helyen - mondta immár sokkal kedvesebben, Hayley. Tehát túl vagyunk a tűzpróbán.

- Nekem sem volt sokáig lehetőségem ilyen helyekre járni - jegyeztem meg, majd belekortyoltam az italomba. - De ez egy kitűnő hely. Remek étel, ráadásul távol tartják a paparazzikat.

- Szörnyű lehet - Hayley szeme között egy apró ránc jelent meg szörnyülködése bizonyítékául. - Spanyolországban láttam, mit csinálnak a fotósok, C ..., az olyan emberekkel, mint te. Körülveszik, minden szögből fényképezik, volt olyan, aki a földre vetette magát a jobb kép reményében. Nem tudnék így élni.

Elmosolyodtam arra, hogy nem meri kimondani Cassie nevét.

- Hát, a fotósok nekem sem a kedvenceim, ellenben ez ezzel jár. Nincs mit tenni.

Az este további része kellemes hangulatban telt. Meséltünk egymásnak a családunkról, a szokásainkról, a végére Hayley egész oldott lett. Bár az nem kerülte el a figyelmemet, hogy a volt férjéről nem hajlandó beszélni. Nem akartam feszegetni a témát, de óvatos próbálkozásaim falakba ütköztek, pedig igazán érdekelt volna, mi történt közöttük. A kisfiáról viszont órákat tudott volna mesélni, hihetetlenül büszke anyuka volt, igaz, volt is rá oka.

Éjfél körül hagytuk el az éttermet, a hátsó ajtón keresztül, hogy a lesifotósok véletlenül se találjanak ránk. Nem volt szükségem címlap sztorira, nem szerettem volna, ha Hayley-t komolyan kirúgják az állásából miattam. Szeretném, hogyha kikerülne Cassie hatásköréből, azonban előbb akartam neki szerezni egy állást. Ami pedig a legfontosabb, nem akartam, hogy Cassie megalázza, lehordja, és úgy küldje el.

Beszálltunk az autómba, aminek hatására Hayley rendkívül közel került hozzám, parfümjének illata megcsapta az orrom. Kellemes volt, visszafogott, szelíd, akárcsak Hayley maga. Elmosolyodtam erre a gondolatra, legszívesebben megfogtam volna a kezét, ezzel szemben az ő félénk természetével nem tudhattam, mi lenne a reakciója, így inkább nem tettem. Úgy tűnt, testem közelsége megijeszti őt, újból csendes lett, az étteremben tapasztalt feloldott énje ismét a múlté volt. Szememet az útra szegeztem, nem erőltettem a társalgást, csendben parkoltam le a házuk előtt.

Mielőtt kiszállt volna, kezemet az álla alá tettem, és magam felé fordítottam a fejét. Meglepődött, de legnagyobb örömömre, nem húzódott el. Mélyen a szemébe néztem, azt akartam, hogy tudja, teljesen komolyan gondolom a szavaimat.

- Nagyon örülök, hogy eljöttél - közöltem, aztán egy másodpercnyi habozás után odahajoltam hozzá és megcsókoltam.

Szűzies csók volt, csupán egy kis puszi az ajkaira, de tudtam, nem engedhetek meg többet magamnak. Mikor hátrébb húzódtam, ő mosolyogva nézett vissza rám, szemeiben csodálkozást véltem felfedezni.

- Én is örülök - reagálta végül le egy apró mosoly kíséretében szavaim, majd végigsimított az arcomon és kiszállt a kocsiból. Tekintetem végigkövette kecses alakját, ahogy elér a házig, csak akkor indultam el, amikor a bejárati ajtó becsukódott mögötte.

Jól éreztem magam. Hayley okos volt, empatikus, remek társaság. Régen éreztem utoljára olyat, hogy valakit igazándiból én érdeklek, nem pedig a hírnevem, a pénzem vagy épp a kinézetem. Jól esett valaki olyannal lenni, aki ugyan nem adja könnyen magát, de azért mégis hagy lehetőséget egy kapcsolat kibontakozásának. Gondolataimból a telefonom rezgése szakított ki. Egy SMS-t kaptam, a feladóra nézve azonban le kellett parkolnom. Mikor már biztonságban voltam, remegő kézzel nyomtam meg a gombot, hogy elolvashassam a teljes üzenetet.

Szia! Itthon vagyok. Mindenképp beszélnünk kell! Merre vagy? Cass

24. rész - Kételyek

Sziasztok!

Remélem, mindenkinek jól teltek a nyári szünet első napjai! 

Ehhez a részhez nincs sok hozzáfűzni valóm, remélem tetszeni fog, kérlek pipáljatok, írjatok stb. :)

Ölel titeket:

Raquel

Holt fáradtan estem be az ajtón. Egész nap - sőt, igazából a héten - Cassie főnökeit kellett leráznom. El kellett hitetnem Christian Hornerrel, Helmut Markoval és Adrian Newney-val, hogy pontosan tudom,  Cassie mit csinál, hol van, valamint mikor jön haza, noha ebből semmi nem volt igaz. Azon kívül, hogy CeCe feltételezése szerint Ausztráliában tartozódik, más információnk nem volt róla. A telefonja ki volt kapcsolva, sem Twittert, sem Instagrammot nem használt az elmúlt időszakban, mi több ami még meglepőbb a paparazzik sem szúrták ki.

CeCe lassan az idegösszeroppanás széle felé kezdett sodródni. Cassie-nek egy halom rendezvényen kellene megjelennie a jövő héten, de az elsőszámú főnökömnek fogalma sem volt, hogy addig haza méltóztatik-e jönni. Már meg is fenyegetett, hogyha hét végéig nem kap hírt Cassie felől, akkor kiutazunk Ausztráliába. Ezzel az a problémám, hogy Niconak szombaton lesz az ötödik születésnapja, amit nem szeretnék kihagyni egy kiszámíthatatlan nő szeszélyei végett.

Az előszobában ismét egy nagy csokor, sötétvörös rózsa várt. Csak  a szememet forgattam. Pontosan tudtam, ki a feladó, így a  kártyára se nézve hajítottam a fekete kukába a virágokat. Nem volt elég a  bűntudat, amit éreztem, Harry elintézte, hogy mindennap tárgyi emlékeztetője is legyen annak a borzasztó pillanatnak. Mióta megcsókolt a napjaim rettegésben telnek. El sem tudom képzelni, Cassie hogyan reagálna arra, ha megtudná a történteket. Nagyon jól tudtam, hogy Harry csupán kicsinyes bosszúból udvarol nekem és ez kifejezetten sértette az önérzetemet.

A konyha felé vettem az irányt, ahonnan mennyei illatok szálltak felém. Nem mondhatni, hogy iszonyatosan örültem annak, hogy egy fedél alatt kell élnem az anyámmal, de  azt el kellett ismernem, hogy a főztje sokkal jobb volt, mint az enyém. 

 Amikor beértem a helyiségbe tátva maradt a szám, ugyanis Anya egyáltalán nem volt egyedül. Harry mellette állt, épp a hagymát szeletelte fel, Nico pedig a könyökénél ágaskodott, hogy minél jobb rálátása legyen az eseményekre. Ha már nem sokkolt volna az a tény, hogy Harry Styles a lakhelyemen tartózkodik, biztos dobtam volna egy hátast attól, hogy látszólag mindenkit elbűvölt a környezetében. Anyám folyamatosan a haját igazgatta és úgy vihogott, mint egy tinilány, drága kisfiam pedig el nem mozdult volna hívatlan vendégünk mellől.

- Hayley - csapta össze a kezeit Anya, mikor meglátott. -, képzeld el a fiatalember hozzád jött, és felajánlotta, hogy segít a főzésben. Mint kiderült, igazi őstehetség.

- Ön túl kedves - felelte Harry egy szerény mosoly kíséretében. -, igazából, Nicoé az érdem.

- Anyuci - kisfiam immáron repült felém, akárcsak mindig, amikor meglátott. Gyorsan felkaptam,  s egy pillanatra el is feledkeztem arról,  mennyire bosszús vagyok. Pusztán Nicora figyeltem, a ragyogó, kék szemeire, amiket tőlem örökölt és arra a feltétel nélküli szeretettre, ami csak úgy árad belőle.

Mikor leraktam Nicot, öldöklő szemekkel meredtem Harryre. Próbált rettentő bűnbánó arcot vágni, azonban próbálkozása csúfos kudarcot vallott, gondolom, túl büszke volt magára, mert sikerült elbűvölnie a családomat.

- Esetleg beszélhetnék Harryvel pár percet? - kérdeztem, de a választ meg sem várva ragadtam meg a karját és rángattam be a nappaliba. Az elválasztó ajtót gondosan becsuktam, bár pontosan tudtam,  a vékony falak miatt minden szavam át fog hallatszani.

- Mégis mit keresel itt? - ugrottam neki rögtön.

- Nem válaszoltál az SMS-eimre, hívásaimra, így gondoltam hamarabb kapok választ, ha személyesen jövök el.

- Választ, mire?

- Arra, hogy eljönnél-e velem vacsorázni, holnap este a Le Gavroche-ban?

Hátat fordítottam neki. Talán elgondolkoztam volna a kérésén, ha normális körülmények között találkozunk. Harry sármja tagadhatatlan volt, rendkívül előnyös megjelenése pedig egy kedvelhető személyiséggel párosult. Ráadásul még Nico is megkedvelte. De min is agyalok? Hisz pontosan tudtam, mire megy ki a játék. Nem akartam kockáztatni a hihetetlenül jól fizető állásom, egy kissrác gyerekes bosszúja miatt!

- Harry, értem én, hogy szeretnél visszavágni Cassie-nek - kezdtem kedvesen. Na, igen, bármennyire is elküldtem volna a fenébe, újból kijött rajtam a konfliktuskerülő magatartás -, de nem hiszem, hogy én lennék a legjobb alany arra, hogy féltékennyé tedd.

Harry arcán egy értetlenkedő grimasz úszott át. Hitetlenkedve nézett rám, látszólag valóban megsértettem őt a szavaimmal.

- Te komolyan azt hiszed, Cassie miatt hívlak randira? - nézett rám kérdőn.

- Mi más okod lenne rá? - kérdeztem vissza zavartan.

Harry horkantott egyet, majd úgy nézett végig rajtam, mintha egy teljesen másik embert látna, mint eddig.

- Nem hittem volna, hogy ilyeneket hiszel rólam - motyogta csalódottan. - Ha hiszed, ha nem, teljesen tisztességesek a szándékaim, nem akarlak kihasználni. Én holnap ott leszek az étteremben pontban nyolckor, remélem, eljössz! Amennyiben nem, akkor nem foglak többet zavarni.

Ezzel befejezettnek tekintette a beszélgetést és síri csendben elhagyta a házat. Kábán bámultam utána, szavai  totálisan felkavarták a lelki nyugalmamat.

Gépiesen láttam el a további feladataimat. Nico este meg is jegyezte, hogy olyan, minthogyha ott se lennék, ezért próbáltam összeszedni magam, és teljes egészében az általam felolvasott mesére koncentrálni, de nem egészen sikerült.

Hittem is, meg nem is, amit Harry mondott. Nem tudtam elképzelni, hogy ilyen hamar túl legyen Cassie-n. Még ha tényleg nem az a szándéka, hogy bosszúként használjon fel, akkor is borzasztóan erősek lehetnek az iránta való érzései. Mindannyian tudjuk, hogy a szeretet és a gyűlölet között csak hajszálnyi különbség van. Kell nekem egy olyan kapcsolat, ami ennyi bajjal jár? Ehhez képest, mégis azon gondolkozom, hogy elmegyek. A válásom óta először fontolgatom a randi lehetőségét és azért ez jelent valamit. A szívem mélyén be kellett vallanom, szívesen eltöltöttem volna vele egy estét. Eddig soha nem néztem rá igazán úgy, akár egy férfira, mivel a főnököm főnökével járt, de most… egész vonzó gondolatnak tűnt.

Persze a hosszú távú következményekkel  úgyszintén számolnom kellett. Ha ebből akár mindössze egy kis morzsa is Cassie fülébe kerül… Nos, ebben az esetben örülhetek majd, hogyha a csatornázási műveknél kapok állást.

 Habár hulla fáradt voltam, az agyam csak nem szerette volna abbahagyni a kattogást. Éberen feküdtem az ágyban és vártam, hogy végre álomba szenderüljek, ezáltal kiderülhessen, mit tartogat számomra a holnap.

---

Másnap reggel a telefonom csipogására keltem fel. Engem is meglepett, milyen mérhetetlen csalódás lett úrrá rajtam, amikor felfedeztem,  csupáncsak CeCe keres. Újabb Cassie nélküli nap, mikor az volt a feladatom, hogy Rihannát a városba csalogassam, hátha Cassie nem ér vissza a Brit Díjátadó Gálára.  Természetesen a gondolataim teljesen máshol jártak.

Az aznapi reakcióim egy külső szemlélő számára valószínűleg nevetségesek lehettek. A telefonom minden egyes csengésére ugrottam,  aztán minden egyes alkalommal csalódnom kellett. Harry nem keresett, ennek következtében csakis remélni mertem, tényleg  eljön este. Öntudatlanul döntöttem el, hogy elmegyek és a felismerés szinte mellbe vágott. Tényleg el akartam menni.

A munkaidőm percei csigalassúsággal peregtek. Régóta nem éreztem ezt a fajta türelmetlenséget. Mindig is utáltam randizni, ezzel szemben most valahogy vártam az estét.

Mikor hazaértem azzal kellett szembesülnöm, hogy nincs, mit felvegyek. Ezen a klisén felnevettem. Tíz éve nem kellett azon aggódnom, mit viselek egy randin, de még akkor sem szerepelt a partnereim között egy  húszéves milliárdos, akinek a lábai előtt hevert a fél világ. Csak sóhajtottam egyet, majd a fürdőszoba felé vettem az irányt.

 Jóllehet elég konzervatív voltam randizás terén, azért mindenemet rendesen szőrtelenítettem, kiszedtem a szemöldökömet, majd  rám egyáltalán nem jellemző módon erős sminket tettem fel. Miután mindezzel kész voltam, visszatértem a ruha problémájára. Eddig túlzásnak éreztem Cassie hatalmas gardróbját, ellenben jelenleg hálás lettem volna azokért a ruhákért. Végül egy fekete koktélruha mellett döntöttem, ami ugyan körülbelül 1990-ben volt divatos, de még ez felelt meg legjobban az alkalomnak.

A taxi pontosan érkezett meg, amiért irtó hálás voltam, azt hiszem, belehaltam volna, ha várakoznom kell. Megadtam az étterem nevét, mire a taxi London legfelkapottabb része felé vitt engem. Mikor megálltunk, leesett az állam. Ilyen helyeket maximum a filmeken látni, hirtelen nekem a Mr.&Mrs. Smith jutott eszembe, ami egy kissé morbid egy első randi előtt. A tengerkék szemű, hosszú, szőke hajú, magas recepciós lány igen látványosan nézett végig rajtam, mire elpirultam, mi több csak suttogva mertem kiejteni Harry egész nevét. A változás nem is lehetett volna látványosabb. Rögtön mérhetetlenül udvarias lett és egy hátsó terem felé vezetett.

Hatalmas kő esett le a szívemről,  amikor megláttam Harryt. Rendkívül elegáns volt, így  ismételten szégyenkeznem kellett a ruházatom miatt. A lány lelépett, Harry pedig sugárzó arccal jött elém.

- Szia! Nem hittem volna, hogy eljössz - köszöntött.

- Szia! Őszintén? Én sem - mondtam,  ezután hevesen dobogó szívvel foglaltam helyet a széken, amit előtte Harry udvariasan kihúzott előttem.

Eredményhirdetés #2

Sziasztok!
Ne haragudjatok a késői időpontért, de még meg kellett csinálnom az okleveleket :) A kérésem ugyanaz, ami az előzőnél, az első két helyezett a írjon nekem e-mailt a wearealive07@gmail.com címre, az interjú végett.
Ölel titeket és gratulál a helyezetteknek:
Raquel

Legjobb kritikus:

3. helyen végzett:

Bo. E.

 2. helyezett:

Sheila

1. helyezett:

Sophie Summers

Legegyedibb főszereplő:

3. helyezett

Clove

2. helyezett:

Rebeka Ramsay

1. helyezett:

Valerie Collins

Legegyedibb mellékszereplő:

3. helyezett

Gabby

2. helyezett:

Debi D.

1. helyzett:

Lucy

Legmeghatóbb jelenet:

3. helyezett:

Cappy

2. helyzett:

Sam Wilberry

1. helyezett:

Clove