1. rész - Visszatérés Los Angelesbe

(Cassie)

3 évvel később

 Még egyszer utoljára belenéztem a tükörbe. Tudtam, hogy az alapozó elfedte a nagy részét a szemem alatt húzódó karikáknak, de azért mégis úgy döntöttem felveszek egy napszemüveget. Úgyis lesznek paparazzók a repülőtéren, és nekem most semmi szükségem nincs a spekulációkra. Barna hajamat megviselte a 9 órás repülőút, így gyorsan lófarokba kötöttem. Még mindig nem voltam megelégedve a külsőmmel, de tudtam hogy ez a legtöbb amit kihozhatok magamból két hét fekvés és sírás után. Kezembe vettem a telefonomat. Pár perc múlva Los Angelesben kellett lennünk, nem bujkálhattam soká. Mélyet sóhajtottam, majd elhagytam a mosdót, hogy visszatérjek a helyemre.

- Mi tartott ennyi ideig? - kérdezte Cece, mikor visszaértem. Ő persze kifogástalanul nézett ki. Szőke haja jólfésülten omlott a vállára, elegáns ruhája mellett kissé slamposnak éreztem magamat a farmer/póló összeállításommal.

- Próbáltam embert faragni magamból - válaszoltam kissé gúnyosan, mire ő csak a szemét forgatta. Bár már 5 éve volt a személyi asszisztensem, néha még mindig úgy éreztem, hogy kissé nehezen visel el - Mennyi ideig is maradunk itt? - kérdeztem.

- Úgy egy hetet, maximum másfelet, utána visszamegyünk Londonba - felelte, majd kinézett az ablakon - Lassan leszállunk. Mivel megláttak Londonban, szinte biztos, hogy minden tele lesz rajongókkal és újságírókkal - lassan nézett végig rajtam, majd szeme megállapodott az arcomon - azért vegyél fel egy napszemüveget.

- Terveztem - morogtam, de ő ezt már nem hallhatta, mert addigra már a személyzetnek osztogatott parancsokat. 

Nem volt kedvem itt lenni. Igazából, sehol máshol nem akartam lenni, mint otthon a pihe-puha ágyamban, de persze ennek semmi esélye sem volt. Holnap volt a 21. szülinapom és a barátaim egy hatalmas bulit akartak szervezni a jeles nap alkalmából. Azt persze senki nem kérdezte meg tőlem, hogy nekem van-e kedvem ünnepelni.

Nagyot sóhajtottam, ahogy a repülő ereszkedni kezdett. Cece is visszajött és becsatolta magát, majd elkezdte sorolni azokat a programokat, amin részt kell vennem, amíg itt vagyok. Sem a jótékonysági bálok, sem a villásreggelik, sem a dizájnerekkel való ebédek nem hoztak lázba. 

Számítottam a paparazzikra, de nem ekkora mennyiségben. Amint megláttak a vakuk teljesen elvakítottak, a zsivaj elviselhetetlen volt.

- Tényleg szakítottak Taylorral? 

- Igaz, hogy visszautasította a lánykérést?

A kérdések csak úgy záporoztak rám, már közel álltam egy pánikrohamhoz. Könny szökött a szemembe, de ezt hál' istennek a napszemüveg eltakarta. Nem akartam, hogy holnap minden újság címlapján az díszelegjen, hogy Cassandra Clarke elsírta magát a LAX-en. Hálásan mosolyogtam a biztonsági embereknek, akik a segítségemre siettek, szememet csakis az ajtón kívül álló fehér terepjárón tartottam, mely a biztonságot és a csendet jelentette most számomra.

Mégis úgy éreztem egy örökkévalóság mire oda érek. Beszálltam a kormány mögé és megkönnyebbülve fújtam ki a levegőt, mikor Cece végre beszállt mellém az anyósülésre.

- Gyorsan terjednek a hírek - jegyezte meg, miközben a telefonját nyomkodta. Idegesen nyúltam oda.

- Mégis mit csinálsz? - kérdeztem nem minden él nélkül. Túl jól ismertem már ahhoz, hogy tudjam, hogy most valami olyasmit csinál, ami egyáltalán nem fog tetszeni.

- Írok egy sajtóközleményt? - nézett rám kérdőn - vagy azt akarod, hogy továbbra is folyamatosan a kérdések kereszttüzében legyél?

- Senki nem mond semmit a szakításról - feleltem határozottan, nem volt szükségem jelenleg címlapokra.

- Oké, oké, de erről Taylor sajtósának is szólj - jegyezte meg és tudtam, hogy igaza van, így gyorsan odadobtam neki a telefonomat.

- Küldj Taylornak SMS-t. 

Szó nélkül kezdett el pötyögni az IPhone-on. Tudta, hogy ilyenkor nem igazán szerencsés velem veszekedni. Végre elindítottam a kocsit és elindultam Malibu fele. Már el is felejtettem, hogy miért is szeretek itt lenni. A pálmafák, a napsütés és a vidám emberek nem éppen azok, amiből olyan rengeteget lehet látni Londonban. Hirtelen elfelejtkeztem minden gondomról, és csak bámultam az utat. Ez a boldogító állapot addig tartott, amíg el nem értem a házat, ami előtt megint egy jó nagy csapat fotós várt. Szerencsére velük nem kellett már szembenéznem, egyenesen a garázs felé vettem az irányt, aminek sötétsége elnyelt a leskelődő szemek elől. Mikor kiszálltam Robert, a biztonsági főnök rögtön felém vette az irányt. Elmondta a szokásos dolgokat, hogy senki nem fénylépezhet le amíg el nem hagyom a területet és a többi. Nem igazán érdekelt. Amint viszont beléptem a nappaliba rögtön tátva maradt a szám és úgy éreztem magam, mintha egy programszervező irodájába csöppentem volna. Ami csak azért volt meglepő, mert ez az én házam volt és már vagy fél éve nem jártam itt.

- Hahó? - kiáltottam el magam, hogy a betolakodónak felhívjam a figyelmét jelenlétemre, hisz a helység üresnek tűnt. Gyorsan ledobtam a táskámat az egyik vajszínű fotelba és körülnéztem, hogy ki hatolt be engedély nélkül az otthonomba.

A "betörő" azonban nem volt más, mint az én legjobb barátnőm, Rihanna, aki szokásának megfelelően csak egy lenge felsőt és egy farmert viselt, mögötte pedig egy elég megszeppentnek és fáradtnak tűnő nő lépkedett. Ha jól hallottam, akkor épp a lufik számát vitatták meg.

- Édesem! - kiáltott fel RiRi mikor meglátott és rögtön felém sietett, magára hagyva eddigi árnyékát - Remélem jól utaztál! Rosszullét?

- Még nincs - ráztam a fejem, bár tudtam hogy ez csak idő kérdése. Soha nem viseltem túl jól az időeltolódásokat - Lufik? Mi történt veled? Azt hittem az alkoholmennyiség jobban fog izgatni!

- Ugyan, drága azt intéztem el először! - vörös rúzzsal erősen kihúzott száját cinkos mosolyra húzta - egyébként is, visszafogott partit szerveztem, elvégre ez a te szülinapod, nem az enyém.

- Ami neked visszafogott, az nekem a világ legdurvább bulija - lerogytam a fotelba. Nem akartam elrontani a kedvét, de semmi kedvem sem volt az egészhez, inkább csak púp volt a hátamon.

- Te is tudsz azért durvulni rendesen - emlékeztetett. Valóban volt pár olyan éjszakánk, ami nem egészen úgy végződött, ahogy előzőleg terveztünk. 

- Lehet, hogy te vagy rám rossz hatással - tréfának szántam, de a hangomból valahogy hiányzott a lelkesedés. RiRi persze rögtön észre vette ezt.

- Nagyon szarul vagy, nem igaz? - kérdezte és letelepedett velem szemben a kanapéra. Fürkésző tekintete az utolsó falakat is lebontotta és kicsordult a könnyem -  Nézd - folytatta - két heted volt, hogy sajnáld magad, de nem csinálhatod ezt életed végéig - mutatott rá - Muszáj összeszedned magad. Mellesleg egy csomó olyan ember ott lesz, akit imádsz. Egyszerűen nem érezheted rosszul magad. 

Erőtlenül elmosolyodtam. Tudtam, hogy valahol igaza van. De attól még nem változtatta meg azt az érzést, hogy legszívesebben visszafeküdnék aludni. 

- Ezt továbbra is az én nappalimban akarod folytatni?- kérdeztem és teátrálisan körbemutattam a káoszon, amit okozott.

- Bizony, de neked is van ám feladatod - felelt RiRi olyan vigyorral, mintha most nyertem volna meg a lottót - kell valami ruhát szerválnod a partidra.

- Oké, akkor én most megyek is - gyakorlatilag kimenekültem a helyiségből. Paul a személyi testőröm rögtön a nyomomba szegődött, amint elindultam a garázs felé. Útközben még gyorsan leráztam CeCe-t is. Az, hogy Paul velem jön még rendben van, hisz soha nem mondott még egy felesleges szót sem, de CeCe-vel már nem bírtam volna el. Most tényleg nem vágytam másra, mint hogy egyedül maradhassak a gondolataimmal.

Amint kihajtottam a kapun a paparazzik rögtön követni kezdtek, de úgy döntöttem ezen most nem húzom fel magam. Legszívesebben lehajtottam volna a partra, hogy sétáljak egy kicsit, de tudtam, hogy tényleg kell valami ruha, amiben megjelenek holnap. A fejem azonban már most elkezdett lüktetni, így először egy közeli Starbucks felé vettem az irányt. Bent rengetegen voltak, és mikor beléptem rögtön láttam, hogy egy lány odahajol a szomszédjához, hogy súgjon neki valamit. Ezek szerint nem fogok tudni kávéhoz jutni feltűnés nélkül. Már majdnem eljutottam a pultig, mikor...

- Cassie? - becsuktam a szemem és háromig számoltam, majd ragyogó mosollyal fordultam hátra. Azonban mögöttem nem rajongók voltak, mint ahogy gondoltam, hanem Taylor egy régi haverja, Julien, egy göndör hajú srác társaságában, aki valahonnan nagyon ismerősnek tűnt

.

- Oh, sziasztok - köszöntem megkönnyebbülten - hogy vagytok?

- Más vártál? - kérdezte kaján vigyorral Julien - Olyan kétségbeesett képet vágtál, mintha éppen nyúznának...

- Nem, csak néhány órája érkeztem meg, és most még nincs türelmem az emberekhez.

- Értem - úgy tűnt Julien egy kissé zavarban volt - Cassie ismered Harry-t? 

Hirtelen én is zavarba jöttem. Nagyon ismerős volt a srác, de nem tudtam elhelyezni az arcát a fejemben. Valószínűleg ezt ő is észrevette, mert halványan elmosolyodott.

- Még nem találkoztunk személyesen. Harry Styles - nyújtott nekem kezet.

- Nagyon örvendek - ráztam meg a felém nyújtott jobbot, ekkor azonban végre én következtem a sorban.

- Mit adhatok? - kérdezte a pultos lány.

- Egy latte machiatot - feleltem mosolyogva, már éppen nyúltam volna a pénztárcámért, mikor Harry mellém lépet és kifizette helyettem - Micsoda úriember! - ugrattam, mire egy szégyenlős mosolyt villantott rám.

- Semmiség - felelte, de észrevettem, hogy a szemével végigmér. Egyértelműen látszott rajta, hogy tetszem neki. 

- Mit csináltok holnap este? - kérdeztem, mire mindkét srác vállat volt.

- Valószínűleg pizzát rendelünk és Julien idióta kedvenc sorozatait nézzük a TV-ben - felelte  Harry.

- Vagy pornót - kontrázott rá Julien kaján vigyorral.

- Oké, ezek mind nagyon mélyenszántó programok - nevettem - nos, tudom, hogy ezekhez nem ér fel, de holnap lesz egy buli nálam. Nem tudok érte garanciát vállalni, mert nem én szervezem, de ha van kedvetek, akkor nézzetek be.

- Ezek szerint le kell mondanom egy újabb évadnyi Rém rendes családról... A francba! 

- Hé haver, ne szídd, az minden idők egyik legjobb sorozata - kapta fel Julien a vizet, mire mindketten nevettünk.

- Szívesen csevegnék még srácok, de nekem lassan mennem kell - mondtam még mindig mosolyogva, majd elbúcsúztunk. Mindenesetre azt el kell ismernem, hogy egy kicsit jobb kedvem lett tőlük.